Rémálom

Hiába beszéltem nap, mint nap Niallal telefonon, hiába mentem fel a színpadra énekelni, hiába próbáltak a lányok jobb kedvre deríteni, nem bírtam kiverni a fejemből Greg levelét. Alison arcáról készült fotók kísértettek álmomban, sőt még ébren is rengetegszer villantak szemem elé.
 Ugyan pár nap eltelt, mióta az a bizonyos csomag derült égből villámcsapásként elért hozzám, de ez nem könnyítette meg a tovább lépést. Állandóan azon kaptam magam, hogy a Miamiban történteket próbálom meg feleleveníteni, de minden próbálkozásom kútba esett. Mintha az agyam valamiféle gátat állított volna ezen emlékek elé. Sehogy sem tudtam hozzájuk férni, bármilyen erősen is próbáltam.
Az idegesség külsőleg is tökéletesen megnyilvánult rajtam. Pár nap alatt legalább 10 évet öregedtem. Végtagjaim remegtek, sőt még a hangom is gyakran megbicsaklott. Szemeim alatt sötét félholdak jelentek meg a kialvatlanság miatt. Rémálmok gyötörtek minden éjjel. Gyakran jéghideg verítékben fürödve riadtam fel, miközben zihálva kapkodtam a levegőért.
Ezen az estén sem volt másképp. Felriadtam. Arcomról a jéghideg izzadság patakokban folyt le. Végtagjaim remegtek. Tüdőm őrült módon, mintha ezidáig víz alatt lett volna, kapkodott levegő után. Verítéktől nyirkos hajamba túrtam.
Már megint ugyanaz. Minden este ugyanazt a rémes álmot élem át újra és újra. Mintha egy soha véget nem érő lejátszásban lennék. 
Kiugrottam az ágyból. Mezítláb csoszogtam át a fürdőbe. Időközben meglestem az időt is. Hajnali három óra. A szállodai szobámat szerencsére senkivel nem kellett megosztanom, így nem kellett attól tartanom, hogy a hajnali csoszogásom, zörgésem esetleg felver valakit az álmából. Ahogy a tükörbe néztem, megijedtem. Sokkal rosszabbul néztem ki, mint sejtettem. Az arcom teljesen beesett, szemeim alatti sötét karikák háromszorosukra duzzadtak és kétszer olyan erősek lettek, hajam pedig csapzottan lógott.
Ezt teszi velem, ha pár napig nem alszok? Így ár tökéletesen elmehetnék egy horrorfilmbe. Még én is megrémülnék. Legközelebb halloweenkor majd nem kell jelmez, elég ha kihagyom azt a pár órácskát. 
Miután lemostam arcomról az izzadságot, visszatértem szobámba. Bár az őszi estéken már a levegő egy kicsit lehűlt, engem nem érdekelt. Kitártam a teraszajtót. Egy kis, éppen csak a kiállásra alkalmas terasz nyílt a napközben zsúfolt, belvárosi utca fölé. Ugyan még sötét volt, és a hideg csípte kiszáradt bőrömet, de kiálltam. Csak bámultam az éjszakai fényeket. Egy alattam lévő lámpa éppen akkor mondta be az unalmast, mikor a lábam átlépte a küszöböt. A fények magukkal ragadtak. Bár a város nem mondható valami túl nagynak, mégis az éjszakai kivilágítása hihetetlen látványt nyújtott. Elakadt a lélegzetem és az államat más nap reggel kellett összeszednie a portásnak. Egy pillanatra megfeledkeztem a vállamra nehezedő gondokról. Csak egy másodpercig úgy éreztem, végre magam vagyok, senki sem liheg a nyakamba. Azután, éles fájdalom nyilallt belém. Alison sérült arca jelent meg lelki szemeim előtt. Libabőrös lettem és nem a szúrós őszi hajnal miatt.

Miattam történt ez vele. Ha nem ártottam volna őt is bele, talán most nyugodtan pasizhatna és ehetné a nutellás palacsintáját. Ehelyett valószínűleg egy kórházban fekszik, miközben szívószállal eszi a rántott húst, aminek az íze a cipőtalpéhoz hasonlít. Nem mintha ettem volna már cipőtalpat. 
A bűntudat fojtogatni kezdett. Le kellett ülnöm, hogy ne vágódjak hátra. Mint a tinik a rossz tinifilmekben, felhúzott lábakkal ültem az ágyon, miközben néztem, ahogy lassan felkel a nap. Végig kifelé bámultam üres tekintettel.
Csak azon tudtam agyalni, hogyan likvidálhatnám Greget az életemből. Bármit tettem eddig, mindig egy lépéssel előttem járt. Ez a tudat megőrjített. Nem bírtam rájönni, ki lehet a besúgója. Vagy, honnan van mindig percre pontos információja az életemről. Mintha egy valóságshow-ba kerültem volna. Úgy éreztem magam, mint akit egy mikroszkóp alá fogtak, míg Greg alaposan végignézi minden egyes porcikámat. Sőt, még a lelkembe is beleturkál egy kicsit.
-Jó reggelt! -rontott be a szobámba Shei, ezer karátos mosollyal az arcán. -Gyere reggelizni! -lehuppant mellém az ágyra. Nem akartam szemébe nézni, mert más sem hiányzott, minthogy meglássa mennyire össze vagyok törve, magamba vagyok zuhanva.
-Lányok, gyertek már, mert mindjárt éhen halok! -csörtetett be Mia is. Mikor látta, hogy Shei dermedten szuggerál, miközben én még mindig a szomszédos szállodát stíröltem, Mia is csatlakozott az ágyra telepedőkhöz. -Lucy, jól vagy? Úgy nézel ki, mint akit megfejelt egy orrszarvú.
Felvontam egyik szemöldökömet és szembe fordultam velük.
-Pontosan ez történt. Egy agresszív orrszarvú berontott a szobámba, lefejelt, majd, mint aki jól végezte dolgát, kivágtatott a teraszomon és egy szivárvány hátán elmenekült. Azóta merengek az teraszajtóra, hátha visszatér. -magyaráztam meglehetősen szarkasztikusan. Mia elnevette magát.
-Minden rendben? -méregetett Sheila.
Mégis mit válaszoljak? Mondjam azt, hogy persze igen, csak spontán önsanyargatásból nem alszok már napok óta. Vagy feltárjam előttük az igazat, amivel őket is ugyanúgy kiteszem ezeknek a hatásoknak, akárcsak Alisont, Jeremyt, Blaket és a többieket? Nem. Bármi lesz is, őket nem akarom belekeverni, Megvan a maguk baja is. Nem hiányzik a nyakukba még az én önsajnálatom is. 
Megráztam a fejem.
Mégis mi a francot csinálok? 
-Vagyis...Persze. Minden oké. -hebegtem, mint mikor valaki lebukik puskázás közben.
Mia összeráncolt homlokától, én is összerándultam. Próbáltam legyűrni a torkomban éktelenkedő gombócot, de csak nem mozdult.
-Lucy, még mindig borzalmasan hazudsz. Olyankor, nem nézel a szemebe és sűrűn pislogsz. -felnéztem Miara. -Ennyi év után már eléggé kiismertelek.
Felsóhajtottam. Hátamat a falnak támasztottam.
-Elég bonyolult a dolog. -kezdtem bele. Reménykedtem, hogy ezzel elrémiszthetem őket, persze nem ilyen ijedősek.
-Még szerencse, hogy az agyi szintünk már van olyan fejlett, hogy képesek vagyunk felfogni és értelmezni a szavaidat. -vágta rá kuncogva Mia.
Hosszasan elmondtam mindent nekik. Ugyan már tudtak Gregről, pontosabban a nevét nem tudták, csak annyit, hogy valaki zaklat, de a legfrissebb részletek nem jutottak eddig tudásuk birtokába. Elmondtam nekik a csomagot, a levelet, sőt még a fotókat is megmutattam nekik. A döbbenet egy kis félelemmel....nem is, inkább féltéssel keveredve jelent meg álmos arcukon. Nem féltek, hanem aggódtak értem. Amit eddig kis ügynek gondoltak, a szemük láttára bontakozott ki és égetett fel körülöttem mindent, ami csak lehetett.
-Ezért nem alszol? -kérdezte mondandóm végén Shei. Megráztam a fejem.

-Ennek is köze van ahhoz, de igazából egy rémálom kísért. Minden éjjel ugyanazt álmodom. -felsóhajtottam. Lábaimat felhúztam, az államat megtámasztottam térdeimen. -Egy erdőben vagyok. Mindenem fáj. Fogalmam sincs, ki elől, de menekülök. A lábaimon nincsen cipő, ezért a kiálló gyökerek, ágak, a földre hullott tűlevelek végigszántják a talpamat. A kínok után egy tisztásra érek, de akkor hirtelen besötétedik. Semmit sem látok. Hiába tartom magam elé a tenyeremet, még azt sem tudom kivenni a sötétben. Egyszer csak egy ismerős gyerek sikoly rázza meg az éjszaka sötétjét. Daisy az. Sír, sikít, a nevemet kiálltja. A hang irányába próbálok menni, de a lábaim nem mozdulnak. Mintha súlyos láncok tekeredtek volna sebes bokám köré. Egy újabb sikítás töri meg a feszültséggel terhes csendet. Ezúttal a sikoly két hangból olvad össze. -felnéztem. Mélyen a szemükbe meredtem. -Ti voltatok azok. Hirtelen leküzdöm a láncaimat és rohanni kezdek. A hangok felé sietek, de nem találok senkit, csak pár véres holmit. Visszatérek az erdőbe, ahol egy fának kikötözve egy srácot pillantok meg. Szőke haja aranyként csillan meg a holdfényben. Niall az. Teljesen legyengülve. Beesett arca vérben fürdik. Megpróbálom leszedni, de akkor hirtelen valami eltalálja a tarkómat. Ezen a részen szoktam felriadni kicsit kiizzadva. -hajamba túrtam. Kezem csúszóssá vált. Már csak a történet felelevenítésétől is égnek meredt minden egyes szőrszálam. Éreztem, ahogy a remegés mérges kígyóként kúszik végig rajtam. Leküzdöttem a torkomat fojtogató gócot. -Már tudjátok, miért vagyok ilyen mostanában. Eléggé összecsúsztak a dolgaim.
-Lucy, mi itt vagyunk neked és nem fogunk egy ostoba álom miatt fejünket fogva elmenekülni. -Mia biztató mosolya megtöltött erővel. Shei szorosan magához ölelt.
-Nem számít mi lesz, tőlünk nem szabadulsz meg!
-Köszi csajok, ez sokat jelent. -megöleltem mindkettőjüket. Mia hasa, majd az enyém is hangosan felkordult. -Azt hiszem, le kéne menni kajálni. -vontam le a zseniális következtetésemet.
Nem kellett kétszer szólnom nekik. Mire észbe kaptam, már ott álltak az ajtómban ugrásra készen. Elnevettem magam, majd kilibbentem velük a hatalmas fa ajtón. Ahogy átvágtunk az előcsarnokon, megpillantottuk az ajtó előtt tömött sorokba rendezett rajongókat.
-Ha végeztünk, nem megyünk ki....-a bizonytalanság megremegtette a hangomat. -Ki kellene menni hozzájuk. Nem gondoljátok?
-Még szép, hogy kimegyünk! -szólalt meg határozottan Sheila.
Féloldalas mosolyra húztam a számat.
-Csak majd szóljatok előtte, hogy kenjek magamra 3 tubus alapozót! -jegyeztem meg, mire hangos nevetésben törtek ki mindketten...