Őszi levél...

A hideg azonnal végigfutott gerincem mentén. Sikítani és rúgkapálni akartam, de egyiket sem bírtam. Greg a számra tette kezét, így megakadályozva bármiféle hangadásban. Másik kezével olyan szorosan fogott magához, hogy éreztem, ahogyan hevesen ver szíve. Térdem reszketni kezdett. Gyomrom görcsbe rándult.
-Elengedlek, ha megígéred, nem fogsz hangoskodni! -suttogta a fülembe. Nyakamat csikizte jéghideg lehelete. Bólintottam. Szép lassan, óvatosan vette le tenyerét ajkaimról.
-Mit akarsz tőlem? -azonnal ellöktem magamtól és szembe fordultam vele.
Hangosan felnevetett.
-Miért hiszed, hogy akarok tőled bármit is? Nem vagy te egy kicsit egoista? -egészen a hajtövéig húzta fel szemöldökeit. Legszívesebben ott helyben megpofoztam volna.
-Csak elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, nem ok nélkül jöttél. -keresztbe fontam magam előtt karjaimat, hogy visszatartsam magam az ütéstől.
-Ha olyan jól ismersz, mondd meg te, hogy miért jöttem! -nevetve leült az egyik fotelbe. -Hallgatlak!
-Nem tudom, miért jöttél, de azt igen, ha nem mész el, azt a fotelt feldugom a seggedbe! -ingerültségemet nem bírtam tovább elfojtani.
-Nem kell ilyen agresszívnek lenned. Ettől még nem ijedek meg. -vállat vont, és az asztalon lévő nasikban kezdett turkálni.
-Hogy jutottál fel a buszra? -szegeztem neki újabb kérdésemet.
-Kinyitottam az ajtót és feljöttem. -forgatta szemeit. Továbbra is a kajákat vizslatva figyelt. Mivel nem volt képes válaszolni a kérdésemre, elvettem előle a tálat. -Ez egy kicsit gyerekes, nem gondolod?
Vállat vontam.
-Te kezdtél gyerekesen viselkedni, én csak viszonozom. -beleharaptam egy kekszbe. -Ez valami isteni. Meg kellene kóstolnod...Vagy várj! Inkább mégse.
Greg arca elborult. Idegesen ugrott elém. Felvontam egyik szemöldököm, közben továbbra is a kekszemet majszoltam. Greg mélyen a szemembe meredt. Álltam pillantását. Elvigyorodott.

-Keménynek mutatod magad, de engem nem versz át. -közelebb lépett hozzám. Arcomban éreztem leheletét. Egy izzadságcsepp csordult végig arcomon. Nagyot nyeltem. Mutatóujjával két kulcscsontom közé bökött. -Belül viszont reszketsz, mint egy nyárfalevél az őszi viharban. Jobb ha vigyázol! A vihar közeledik és a heves szél könnyen leszakíthat az ágról. És egy elveszett levelet senki nem fog keresni, mert a fa képes helyette újat növeszteni.
Hátrébb léptem. Közelsége már túl közeli volt a számomra. A víz teljesen levert. Térdeim remegtek. Akárcsak a lelkem.
-Miért nem tudsz már végre mást zaklatni? Miért olyan jó neked az, hogy az én életemet teheted pokollá? -tovább hátráltam, de egy asztalba ütköztem.
 Greg ismét közel került hozzám. Egyik kezét derekam köré fonta. Magához rántott.
-Hogy tudnék lemondani a kedvenc játékszeremről?
-Ha a játékod vagyok, miért vonsz be másokat is? Nekik mi közük mindehhez? -tovább faggattam, mert éreztem, hogy kezd megnyílni. Nehezen, de végre esélyt kaptam, hogy valamit végre megtudjak. A nyomozások eddig nem vezettek célra. Csak az ilyen percekből indulhattam tovább. Az olyanokból, mikor szemtől szembe álltunk, kiterített kártyáink előtt.
-Ők csak kellékek. Nem igazi játékosok. -sziszegte nyakamba.
-Inkább játssz csak velem! -próbáltam szemébe nézni, de nem nagyon ment. Torkomban türemkedő csomó megnehezítette szándékaimat.
-Az úgy nem jó. Magadtól sose játszanál a szabályaim szerint. Muszáj téged ösztönözni valamivel. -önelégült vigyorral arcán válaszolt.
-Miért? Mégis mik a szabályok?
-A szabály egyszerű. -kis szünetet tartott, hogy így fokozza a feszültséget. -Csak át kell gázolnod mindenkin, és fel kell adnod mindent.
Nagyot nyeltem. A szám hirtelen csontszárazzá vált. Nem bírtam megszólalni, ami nálam ritkaságnak számított, mert nagyon jó beszélőkével vagyok megáldva. Végül összeszedtem magamat.
-És mi van akkor, ha nem eszerint játszok? -vontam fel egyik szemöldököm.
-Talán fel sem tűnt, de eszerint játszol már egy jó ideje. -válaszolta fagyos hangon.
-Az lehetetlen. Én nem gázolok át senkin. -vágtam rá.
-Tényleg? -közelebb húzott magához. Melleim nekipréselődtek izmos mellkasának. -És akkor mi van Jeremyvel, Blakekel, Niallal?
Értetlenül meredtem szemébe. Ismét elnevette magát.
-Egyiken sem gázoltam át.
-Ezt ők lehet, másképpen látják. -a fülemhez hajolt. -Legalábbis nekem máshogy mondták.
-Nem mondtak ők neked semmit! -csattantam fel. -Te csak itt hazudozol össze-vissza!
-Talán igazad van, de a talán nem megengedett ebben a játékban. Főleg nem nálad. Te mindig a rendes, egyenes válaszokat keresed. Azokért viszont meg kell dolgozni.
-Hogy szerezhetek konkrét választ? -szemeim felcsillantak a lehetőség hallatán.
-Csak ne mozdulj! -egyre közelebb hajolt hozzám.
Az agyam riadót fújt. Szerencsére az izmaim nem blokkoltak le. Ellöktem magamtól olyan erősen, amennyire csak tudtam. A fotelek közti asztalra esett.
-Ha még egyszer a közelembe mersz jönni, eltöröm a karodat! -teljesen kikeltem magamból.
Persze, ilyenkor Niall nem tud megjelenni. Pedig ezek után tuti vége lenne a nagy barátságuknak. 
-A játéknak csak egy befejezése lehet. Te és én. Nincs más opció. Húzhatod az időt, de a végeredményen ez még nem fog változtatni. -könnyedén talpra állt, s már előttem is termett. -Ja, és vigyázz, mivel fenyegetsz! Az ütőkártyák az én kezemben vannak. Ezt ne feledd el!
-Te meg azt ne feledd el, hogy a buszon három srác is van, aki szívestörömest törölné le az önelégült vigyorodat. -sziszegtem fogaim közül.
-Ha megtennék, az életüket pokollá tenném. És te azt nem akarhatod, igaz? Az túl önző dolog lenne. És te nem vagy olyan, aki átgázol másokon, vagy tévednék? Olyan lennél, mint én? Ugyanolyan aljas, egoista manipuláló? Elvégre, te megveted az ilyeneket, nem?
Minden egyes kérdése hallatán összerándult a gyomrom, miközben ő folyamatosan közeledett felém. Lassan, lépésenként haladt, így fokozva a feszültséget. Mire ismét hozzám ért, a gyomrom gombméretűvé szűkült össze. A víz teljesen kivert. Ujjaim bizseregni kezdtek.

Greg benyúlt a zakója alá és egy köteg levelet dobott le a földre. A hangjától összerezzentem.
-Ezeket neked hoztam. Igazad volt. Sosem jövök ok nélkül. -sarkon fordult, majd elindult a kijárat felé. -És még valami! A helyedben, ezeket nem mutogatnám a nagyvilágnak. Annál sokkal személyesebbek.
Intett, majd kisétált. A földre rogytam, hogy kibontsam a leveleket. De amint a kezembe vettem őket, megfagytam. Nem volt elég merszem ahhoz, hogy megnézzem, mit is rejt valójában. Féltem attól, mit találok. Mikor legutóbb levél érkezett Gregtől, Alison kórházba került. Rettegtem attól, hogy ez a tucat levél, vajon hány ember épségébe került.
Nagyot nyeltem. Felkaptam a régi borítékokat és megindultam feléjük a kis zugomba. Félúton jutott eszembe, hogy ott viszont Niall vár, ezért útközben az egyik szekrénybe, mélyen a ruhák alatt rejtettem el a papírokat. Nem akartam, hogy bárki is meglássa. Nem voltam eléggé felkészülve, hogy valakivel vitába szálljak tartalmuk miatt.
Niallhoz siettem. Szembe jött velem Blake boldog mosolyra húzta száját.
Ezek szerint jól ment a beszélgetés. Megtudott pár dolgot Gregről. Tökéletes!
Befeküdtem Niall mellé. Mélyen hajába túrt. Arcát aggódó ráncok barázdálták. Összevontam szemöldökeimet. Kémlelni kezdtem arcát, de eltolt magától. Nem szólt semmit, csak kiszállt a kuckóból és elsétált. Utána indultam, de rám szólt.
-Maradj itt! Szükségem van egy kis egyedüllétre! -hangja komoran csengett és jéghidegen. Hajamba túrtam. Összefontam karjaimat, és néztem, ahogy elsétál.
Mégis mi történhetett? Blake! Ha ő mondott neki bármit is, megfojtom! Ha elmondta a csókot...Mindennek vége...