A turnébusz nagyszerű dolog, de most, hogy pár plusz utast is felvettünk, a légkör kezd fojtogatóvá válni. Mióta Collin megjelent, Shei állandóan idegeskedik. Folyton veszekednek. És ha ez még nem lenne elég, Greg is a nyakamon maradt. Szerencsére Peternek is szálka a szemében, így legalább őt nem kell kerülgetnem a buszon. Más sem hiányzik, minthogy testközelbe kerüljünk.
-Már megint tépik egymást? -ült fel az ágyon álmosan Niall. Felé fordultam és elmosolyodtam. Legalább mi nem veszekszünk.
-Igen. Nem tudom Collin mivel húzta fel ennyire Sheilat, de jobb lesz ha térdre ereszkedik és úgy kér bocsánatot, különben Shei a busz elé fogja lökni. Ebben biztos vagyok. -feleltem nyugodt, közömbös hangon. Semmi kedvem sem volt belefolyni a balhéjukba, de nem bírtam volna ki több ilyen hajnali ötös ébresztőt. -Megyek és beszélek velük. -egy puszit nyomtam a szöszi szájára.
-Jó, de vigyázz! Nehogy te legyél utána meg a ludas!
Bólintottam.
-Ne félj! Tudok magamra vigyázni. Náluk nagyobb gondokat is leküzdöttem már. -vállat vontam. Szelíd mosollyal ugrottam ki a kis kuckómból.
A busz zötyögés nem éppen segített eljutni Sheiék szobájába. Pláne, hogy még egy kellemetlen személyen is át kellett vergődnöm.
-Blake, korán van még. Épp elég nekem Sheilaék veszekedése. Muszáj neked is itt rontanod a levegőt? -oké, lehet, hogy kicsit bunkó voltam, de egyszerűen nem volt elég lelki erőm ahhoz, hogy még az ő képét is nézegessem. Eléggé tenyérbemászó. Ráadásul Niall is a buszon tartózkodott, így semmi kedvem nem volt megismételni az induláskor történteket.
-Ha nem vennéd észre, éppen te vagy az, aki rontja itt a levegőt. Nem akartam beléd kötni, de mint látszik, te nem bírod megállni, hogy belém ne rúgj! -arrogáns hangneme hallatán a szemeim vérben kezdtek forogni.
-Ide figyelj! Megbíztam benned, de te, hogy is mondjam...-gondolkodó fejet vágtam. -lesmároltál, mikor nekem barátom van. Bocsi, ha ideges leszek attól, ha meglátlak. És nézz már rá az órára! Még csak öt óra van. Kettőkor feküdtem le, alig aludtam, Greg Niall közelébe férkőzött és még a te képedet is néznem kell. Úgyhogy, bocsi, ha beszólok, nem szándékos, csak elég stresszes mostanság az életem. -hadartam el egy levegővel. Megpróbáltam ellépni Blake mellett, de megragadta a karomat és visszarántott.
-Azt mondtad, Greg Niall közelében van? -arcán az idegesség és az aggódás táncolt.
-Igen azt. -elrántottam a karomat. -De nem kell aggódnod! Majd én megoldom. -próbáltam tovább menni, de nem hagyott.
-Lucy, ez már túlnőtt rajtad. Nem vagy képes egyedül visszatartani Greget.
-Akkor mégis mit tegyek? -fakadtam ki. -Megbíztam benned. Kétszer is, de te mindkét alkalommal hátba szúrtál. Még mindig azt várod, hogy elhiggyem, segíteni akarsz mindenféle hátsó szándék nélkül?
Blake lesütötte a szemét. Arcára a bűntudat vékony, de súlyos lepelként szállt.
-Tudom, hogy hibáztam. Elismerem. De te is nagyon jól tudod, ha Greg egyszer kiszemel valakit, nem száll le róla, amíg ki nem csinálta teljesen. -felsóhajtott. -Most te vagy az áldozat. A szeretteiden keresztül támad meg. És azt hiszem, az egyik legsebezhetőbb pontodat tartja most a markában.
-Niallt. -fejeztem be helyette.
-Pontosan. Nem kérem, hogy bízz bennem, de hagyd, hogy segítsek! -mélyen szemeimbe nézett. Megragadta mindkét vállamat.
Az agyamon milliónyi gondolat futott végig. Vajon bízhatok benne? Nem akar megint átvágni? Mikor fog ismét lesmárolni? Ha megteszi, Niall vajon meglátja? Greg tud arról a csókról?
De a legfőbb kérdés az volt: Vajon melyik oldalon áll?
-Nem bízom meg benned, de tudom, hogy te vagy az egyetlen, aki segíthet megmenti szeretteimet. -egy elszabadult tincset a fülem mögé tűrtem.
-És téged is. -tette hozzá alig hallhatóan.
-Nem hiszem el, hogy már megint ezt csinálod! -hallatszott a busz végéből Sheila kiabálása.
-Azt hiszem, nekem mennem kellene. -mutattam a hang irányába. -Te addig próbálj meg beszélni Niallal! Tudd meg, mit mondott neki Greg! -Sarkon fordultam és elindultam barátnőm és unokatesóm szobája felé. -Ó! Még valami! Niall úgy tudja, hogy Georgenak hívják. Egyenlőre hagyjuk meg ebben a hitében.
-Értettem. -katonás pózba vágta magát, amitől bennem kitört a nevetés.
Jókedvem viszont gyorsan alább hagyott, amint meghallottam Shei hangját. A szívem összeszorult hangja hallatán.
Mégis min képesek ennyit veszekedni? Esküszöm, ha valami baromságon vesztek össze, lelököm mind a kettőt a busz tetejéről.
Az ajtóhoz értem. Lenyomtam a kilincset, de nem jutottam be. Bezárták.
Hát persze. Nehogy valaki megzavarja őket a meghitt ordibálásban. Megfojtom őket.
Amilyen erősen csak tudtam, vertem az ajtót.
-Shei, nyisd ki de azonnal! -mivel nem jött válasz, még erősebben és még hangosabban folytattam. -Hallom, hogy bent vagytok. Sőt, az igazság az, hogy mindenki hallja. Esküszöm, még London is a ti vitátokra ébredt. -hiába minden szó, az ajtó csakugyan zárva maradt. Na ekkor ment fel az agyamban a pumpa. -Nyissátok ki ezt a rohadt ajtót vagy rátok töröm!
Több sem kellett. Sheila kisírt, vöröslő szemekkel nyitott ajtót. Amint megláttam, a nyakába ugrottam. Szorosan magamhoz öleltem, hogy érezze, mellette állok. Collinra szegeződött tekintetem. Szemei szintén vörösek voltak. Pilláin könnycseppek csillogtak. Kicsit eltoltam magamtól Sheit, csak azért, hogy mélyen szemébe tudjak nézni. Tekintetünk összekapcsolódott. Szinte én is éreztem a fájdalmat, ami benne szunnyadt.
-Mi történt? -hangom lágy volt, de erőt sugárzott.
Megrázta a fejét.
-Nem számít. Majd megoldjuk. -jegyezte meg szinte némán.
-Hajnali öt van. Ha meg tudnátok oldani, már nem ordítoznátok, hanem régen az ágyban feküdnétek...Ruha nélkül.
Barátnőm arca teljesen elvörösödött. Oké, övön aluli volt, de muszáj volt valahogy oldani a feszültséget. Szinte vághatóvá tette a levegőt.
-Lucy, ez a mi gondunk. Maradj ki belőle! -szólt közbe Collin. Hanghordozására alig ismertem rá. Velem szemben még soha nem volt ilyen indulatos.
-Nem maradok ki belőle. Tudod miért? Mert egy, Shei a legjobb barátnőm, kettő, te pedig az unokatesóm vagy, így ha bármi baromságot csinálsz, jogom van jól seggbe rúgni téged.
Az arcom meg se rezzent. Halálosan komolyan gondoltam minden egyes szót.
-Lucy, kérlek...-Shei megpróbált lebeszélni, de hiába próbálkozott.
-Szóval, mi a vita tárgya? -keresztbe font karokkal leültem velük szemben.
-Már mondtam, hogy nem a te dolgod! -Collin szemei dühödten meredtek rám. Nem különösebben foglalkoztam vele.
-Én meg már mondtam, leszarom. -körbe néztem a szobában. Bár veszekedtek, semmi nyoma nem volt annak, hogy a helyzet eldurvult volna. Hatalmas kő esett le a szívemről. -Akkor még ma elmesélitek, vagy minden szót, úgy kell majd kirángatnom a szátokból?
-Azon veszekedtünk, hogy miért rúgták ki Collint az egyetemről. -törte meg a nehéz, kínos csendet.
-Na, ezt én is szívesen meghallgatom. -az említett fél felé fordultam. -Szóval?
-Nem tartozik rád! Jobb lenne, ha a saját kis dolgaiddal foglalkoznál, ahelyett, hogy beleásnád magad mindenki más magánéletébe! -förmedt rám.
Nem vagyok, sőt soha nem is voltam az erőszak híve, de abban a pillanatban elszakadt bennem valami. Nem bírtam magam türtőztetni.
-A rokonom vagy! Bátyámként tekintek rád. Ha nekem nem, hát kinek van köze a történtekhez? -éreztem ahogy a könnycseppek csípni kezdték a szemeimet. Erősnek kellett maradnom. Összeszedtem magamat. -Ide figyelj! Most a mi buszunkon vagy, és ha nem vagy hajlandó elmondani végre, mi is áll a kicsapásod hátterében, a következő buszmegállóban kiteszünk. És után mehetsz nyavalyogni, ahova csak akarsz!
Shei és Collin szemei is elkerekedtek. Egyikük sem hitte, hogy így ki tudok magamból kelni. Hát igen. Ezt teszi a korai kelés, a kialvatlanság, Greg. Collin lesütötte szemeit. Mintha tényleg bűntudatot érzett volna.
-Hajlandó vagy mesélni, vagy megvárod míg újra képen töröllek? -indulataimat már nem tudtam kezelni.
-Az egész egy bulival kezdődött. -leült egy székre. Nekünk is jelzett, hogy kövessük a példáját. Megtettük. -Elmentünk egy nem rég nyílt szórakozóhelyre. Remekül éreztük magunkat. Már elindultunk hazafelé a bandával, mikor pár srác hozzánk csapódott. Túl részegek voltunk ahhoz, hogy felfogjuk mire is kérnek minket.
-Azt akarták, hogy mikor bemegyünk a suliba, keressünk meg pár srácot és adjunk át nekik pár zacskó cuccot. -hangja megremegett. -Mivel részegek voltunk, mi is kipróbáltuk. Nagyon ütött. A zsebünkbe tettük a maradékot, amit továbbítanunk kellett. -kezei remegni kezdtek. -Annyira bepörögtünk, hogy már azt sem tudtuk, mit csináltunk. Őszintén, nem emlékszem, mit tettünk. Az utolsó emlékem az, hogy elindultunk az egyetem felé. Majd ez ezt követőben már a rendőrség egyik cellájának padlóján feküdtem. Meglehetősen nyúzott állapotban.
Nem tudtam mit mondjak. Most először szóhoz sem jutottam. Azonnal levágtam, mi történt. Mert már én is átéltem ezt a fajta emlékezetkiesést. Miamiban. Azokat az órákat, azóta sem kaptam vissza, bár folyamatosan kísértenek Greg formájában.
-Mit mondtak a rendőrök? -nagy nehezen azért sikerült összeszednem magam.
-Azt, hogy betörtünk a suliba. Vagyis csak engem találtak ott. A többiek valahogy megléphettek. -felelte halkan.
-Ezért nem beszélsz Jackkel? Ezért jöttél el onnan? Csalódtál benne? -hirtelen kérdések százai rohamozták meg a fejem.
-Nem tudom. Talán.
-Collin, segíteni szeretnénk. -Shei szelíd hangja megnyugtatta a fiút.
-Nem tudom, hogy sikerül-e újra megbíznom Jackben. Otthagyott. Elmenekült. Engem pedig kirúgtak.
Megtört. Egyértelműen látszott, hogy teljesen magába zuhant. Oldalba böktem Sheilat, de nem kellett noszogatás. Alig, hogy hozzáértem, már ment is oda hozzá. Magához ölelte. Sírni kezdett a vállán. Halványan elmosolyodtam, majd kihátráltam a szobából.
Ahogy kiértem, továbbra is hátrafelé lépkedtem. Hirtelen két kéz fonódott a derekam köré.
-Niall, engedj el! -nevetve ficánkoltam.
-Nem talált...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése