A sátán nem alszik

Amint abbahagyta a nevetést, kérdéseim hadával rohantam le. Viszont választ nem adott. Már kezdtem bepöccenni, mikor végre értelmes mondatok is elhagyták ajkát.
-Nem hittem volna, hogy rájössz, közöm van a zaklatódhoz. -jegyezte meg.
-Szóval tudsz róla. Ki az? -mélyen bódult szemeibe néztem.
-Az titok, te kis butus. -megbökte a homlokomat.
 Totál ki van ütve, semmi kétség. Nem értem. Miért hozott ide, ha nem képes normálisan beszélni. Igaz, nem vártam tőle sokat. De valahogy mégis olyan csalódott vagyok. Talán, mert azt hittem, végre véget vethetek ennek az egésznek? Túlzottan is előre szaladtam az időben. Már kezdtem örülni annak, hogy végre nem kell a zaklatóm idióta rejtvényeit fejtegetnem. Reméltem, hogy végre egy kicsit a lányokkal vagy Jeremyvel lehetek. Olyan szép ábránd volt és olyan gyorsan apró darabokra tört.
-Legalább annyit árulj el, hogy mit akarsz tőlem! -felsóhajtottam, majd leültem vele szembe.
-Nem akarom, hogy Niall közelébe kerülj ismét. -hangja ismét normális volt. A részegség minden nyoma eltűnt.
-Nem hittem volna, hogy félsz tőlem. -tettem hozzá önbizalomtól telve.
-Én nem félek tőled, csak tudatni akarom veled a határokat. Csak szólók, ha átléped őket, egy telefonomba kerül és olyan információk kerülnek napvilágra, amiket már magad is elfelejtettél. Vagy legalábbis nagyon próbáltad, de tudd, mi nem felejtünk. -fölényes hangon vágott vissza.
-Nem tudom, miről beszélsz. -mondtam kissé bizonytalanul, bár próbáltam erősnek tűnni.
-De nagyon is tudod. Ha azt mondom, Miami, eszedbe jut valami? -arcán önelégült mosoly húzódott.
-Honnan tudtad meg? -ráncoltam össze homlokom.
-Biztos forrásom van. De ne rakd tele a bugyidat, míg nem állsz az utunkba, nem dobunk oda a pletykára éhes paparazzóknak. -felállt és úgy nézett le rám. Arcán az éjszakai fények játéka, ijesztő maszkként borultak rá. Vérvörös ruhájában még a sátánt is megijesztette volna, ha nem ő lenne az.
-Mit akarsz? -vetettem fel a teljesen egyértelművé vált kérdést.
-Tartsd magad távol Nialltól. Ő az enyém és mindig is az enyém marad. Ha csak meglátom, hogy egyszer is rámosolyogsz, a cikk napvilágra kerül. Valamint ha nem gond, a barátnőidet egy kis időre kölcsönveszem. Remélem megértettük egymást. -vigyorgott bele képembe.
-Még annál is szánalmasabb vagy, mint először gondoltam. -vágtam hozzá, de szemmel láthatóan nem nagyon hatotta meg.
-Amíg ez csak a te szemedben van így, nem érdekel. Az én szavam a tiéddel szemben. Vajon az emberek kinek hisznek majd? Neked, aki szánalmasan próbál felkapaszkodni tehetség nélkül, vagy nekem? Sikeres modell vagyok és még a jogon is hallgató vagyok. Azt hiszem ez eléggé egyértelművé vált. Hadd ismételjem el, Niall csak cukorpótlónak használt. Nem érzett irántad semmit. -beszéde végére már hangja is felemelkedett.
-Ha ez így van, miért nekem adott gyűrűt és nem neked? -mélyen szemébe néztem. Homlokán az erek kidagadtak, a keze remegett az idegességtől. -Csak nem valami rosszat mondtam? -elmosolyodtam. Öröm volt látni, ahogy saját magát húzza fel. Végre nem éreztem magam olyan sebezhetőnek. -Ti tettetek ki valaha is lakatot? -húztam továbbra is az agyát.
Folytattam volna a hergelését, de hirtelen egy hangos csattanás rázta meg az esti csendet. Mire feleszméltem, tenyeremet már az arcomhoz szorítva álltam.
-Tudd a helyed! Itt én mondom meg, mi van és nem te! Amíg a rólad szóló pletykák és képek nálam vannak, úgy ugrálsz, ahogy én fütyülök! Most az egyszer elnézem a történteket, de ha még egyszer megpróbálsz felhúzni, akkor... -üvöltött teli torkából.
-Akkor mi? Megint megütsz? -fakadtam ki. -Szánalmas vagy. Annyira nem hiszel önmagadban, hogy csak zsarolva tudod fenntartani a hatalmad. Gratulálok! Legyen a tiéd. -sarkon fordultam és a lejárat felé vettem az irányt.
-Nem mehetsz el, míg én azt nem mondom! -sipítozott.
-Akkor csak figyelj! -szóltam vissza, majd becsaptam magam mögött az ajtót.
Visszapillantottam, mikor a lépcsőn hirtelen falba ütköztem. Lehuppantam. Felpillantottam és rájöttem, hogy a fal nem is fal volt, hanem Jeremy mellkasa. Féltve nyúlt oda hozzám. Felsegített a földről, majd minimum ötször megkérdezte, jól vagyok-e és még legalább hússzor bocsánatot kért.
Bár nem a legjobb időben találkoztunk mégis boldog voltam, hogy legalább egy kicsit van időnk beszélgetni. J mint kiderült nagyon jól ismer, mert azonnal kiszúrta, hogy valami nagyon nyomja a szívemet.
-Jól vagy? -mélyen szemembe nézett. Közelsége megnyugtatott. Bólintottam.
-Persze, csak egy kicsit összejöttek a dolgok. -magyaráztam. J magához ölelt.
-Lucy, fontos vagy nekem és ezért szeretném tudni, mi bánt. Szívszaggató nézni, ahogy emészted magad valamin és tudom, hogy segíthetnék ha hagynád. -suttogta fülembe.
-Attól tartok, ezen már te sem tudsz segíteni. -lesütöttem tekintetem. Jeremy az állam alá nyúlt, majd felemelte fejemet.
-Azért próbáljuk meg. -erősködött. Halványan elmosolyodtam.
 J közelebb hajolt. Ajkaink szinte összeértek, mikor valaki szó szerint ránk vetette magát. Az alkohol szaga azonnal megcsapta orromat, ami hatására akaratlanul is elrántottam a fejem a csók elől.
Mikor kinyitottuk szemeinket, zavartan pillantottunk a részeg lányra.
 Alison. Úgy látszik nem bír megmaradni a fenekén kavarás nélkül. Tényleg bosszúra éhes. És mivel az előbb felhúztam, mi sem lehetne jobb szórakozás, mint gyökerestül kitépni egy bimbózó kapcsolat virágát. Repesek az örömtől. Niallt már megkapta, J-t nem adom. Nem hagyom, hogy még egyszer zátonyra kelljen futnom miatta.
-Remélem nem zavartam meg semmit. -vihorászva pillantott ránk.
-Pedig most sikerült. -jegyeztem meg bunkón.
-Igazán nem volt szándékos. -mentegetőzött. -Viszont, ha így alakult, mi lenne, ha sztorizgatnánk egy kicsit? -vetette fel a nagyszerűnek korántsem mondható ötletet.
-Szerintem ez nem j...-szóltam közbe, de már késő volt.
-Jeremy tudtad, hogy mikor Lucy Miamiban volt, több... -kezdett bele, de befogtam a száját.
-Tudom mire készülsz, de eszedbe ne jusson! Utálhatsz, de Jeremynek ehhez semmi köze. Niall már a tiéd, őt hagyd ki ebből! -suttogtam a fülébe.
-Akkor tudd, hol a helyed! -felelte, majd a falnak lökött.
J felé indult, mikor egyszer csak sarkon fordult és kis híján beterített gyomra tartalmával. Hátrébb ugrottam, hogy kikerüljem a bűzlő támadást. Szerencsére sikerült. J-vel összenéztünk, majd a rókázó Alison mellett elslisszoltam és lementünk a buliba.
 Így jár az, aki mással szemétkedik. Igaz, valószínűleg úgy próbálta meg időzíteni a dolgokat, hogy engem kapjon telibe, de szerencsémre ez nem jött össze neki. Engem akart lejáratni, helyette a saját szegénységéről tett tanúbizonyságot.
Mivel Jeremy pontosan tudta, milyen kígyó Alison, nem törődött a Miamis üggyel. Nevetve csatlakoztunk a táncolók vad hullámához. Nagyszerű volt végre egy kicsit elbújni a kíváncsiskodó tekintetek elől és kettesben lenni J-vel. Végre ismét éreztem a szikrát. Ma este egyikünk sem csak barátként tekintett a másikra. Ebben biztos voltam.

Pár órányi intenzív tánc után, már mind a ketten láb amputációra szorultunk, így inkább elindultunk haza. A klub előtt viszont fotósok hada várt ránk. Kiéhezve kattogtatták gépeiket. A fényáradattól nem is igen láttam, így Jeremybe kapaszkodva lépkedtem. Valami mélyről jövő érzés azonban megállított. Egész testemet átjárta eme érzés. Ráléptem Jeremy lábára, majd szájon csókoltam. Ujjaival a hajamba túrt. Nyaka fölött átkaroltam. Ajkam égett, ahogy az övéhez ért. Szívem olyan hevesen dobogott, hogy azt hittem ott fejben kitör mellkasomból.
Minden pillantás és fényképezőgép ránk szegeződött. Millió villanás tette káprázatossá a pillanatot.
 Nem érdeke, hogy holnapra már mindenki tudni fogja. Nem izgat. Miért helyezzek másokat a saját boldogságom elé? Mi értelme van? Jeremy remek srác, így ha valaki szeret, őt is el tudja majd fogadni. Bárki bármit mond, szeretem őt. Csak ez számít nem?
Mikor elváltak ajkaink, szám hidegnek és ólom súlyúnak tűnt. Jeremyvel mind a ketten zavarba jöttünk, ahogy a minket bámuló emberekre néztünk. A döbbenet helyére kis idő múlva elismerés és öröm ült. Talán azért néztek így ránk, mert fel mertük vállalni. Nem bujkáltunk, nem hazudoztunk. Bármi is legyen az oka, a tekintetekből erőt tudtam meríteni. Elég erőt, hogy emelt fővel tudjak az éppen kirohanó Alison szemébe nézni, majd nevetve, kézen fogva elsétálni Jeremyvel.
-Most jól megleptük őket. -jegyezte meg J, mikor már elég messze értünk a klubi tömegtől.
-Igen, de szerintem megérte. Te hogy vagy vele? -félve pillantottam fel rá. Arcán széles vigyor ült.
-Életem egyik legszebb perce volt az előbbi. -felelte, majd szorosan átkarolt.
Önfeledten sétáltunk haza. Hetek óta először végre teljesen átjárta lelkemet a nyugalom és a boldogság. Nem gondoltam Alisonra és a zaklatómra, valamint a stúdióban kitörő gondok sem tudtak kizökkenteni ebből az állapotból.
A házunk előtt állva elgondolkodtunk azon, hogy biztos el akarunk-e válni. A válaszra hamar rájöttünk. Nem. Viszont nem tehettünk mást. Másnap mind a kettőnknek dolgoznia kellett, így kénytelenek voltunk csókkal búcsút venni egymásnak.
 Talán hálásnak kellene lennem Alisonnak, hogy elintézte a szakítást Niallal. Nem tudom, melyikük iránt kötnek erősebb szálak. Jeremyt kevés ideje ismerem, ezért hozzá csak jó emlékeket tudok csatolni. Viszont a Niallal folytatott viták alatt döbbentem rá, hogy nem akarom elveszíteni. Most, hogy nincs így velem, könnyű azt mondani, hogy tovább léptem, de mi lesz, ha vége lesz a koncertnek. Nem kerülhetem örökké. Akkor fog kiderülni, mit is érzek. Remélem nem verem át magamat, de ami fontosabb Jeremyt. Nem tudnék megbocsájtani magamnak. Nem menne.
Elmélkedtem, majd az álmok ragadtak el...