Bár ruháink eltértek, mégis mikor felöltözve egymás mellé álltunk, látszott, egy csapat vagyunk. Az én ruhám halvány rózsaszín, Sheié lilás, Miaé pedig kékes árnyalatú volt. Egymás mellett tökéletes átmenetet képeztünk.
Ahogy lesétáltunk a nappaliba, megpillantottam a talpig elegáns Collint. Nem mondom, hogy nem lettem féltékeny. Shei arca ragyogott a boldogságtól. Mosolya láttán nekem is mindjárt jobb kedvem lett. Ezt Mian is megfigyeltem. Igaz, Hazz nem tudott eljönni, mégse búsult. Valahogy örültem annak a tények, hogy a fiúk ma este koncertet adnak, így minden esélyét kizárva annak, hogy Nialler beállítson.
Collin és Shei külön kocsival mentek. Végig mögöttünk maradtak. Még be sem kanyarodtunk arra az utcára, ahol ezt az egész bálos, bulizós dolgot tartották, de már kígyózó sor tárulkozott elénk. Összenéztem Miaval, majd nevetni kezdtünk.
-Még szerencse, hogy nekünk ezt nem kell végig állnunk. -jegyezte meg. Bólintottam.
Az ajtó előtt álltunk meg. A segítők azonnal ugrottak, hogy kinyissák az ajtót. Először megijedtem, majd ódzkodtam egy kicsit, de a végén beletörődtem, hogy ki kell szállnom, míg ő fogja az ajtót.
-Köszönöm! -suttogtam, mikor elléptem mellette. Egy mosollyal elintézte.
A szőnyegre lépve, hirtelen úgy éreztem magam, mintha épp a TV-t nézném. Ez az egész olyan hihetetlennek tűnt. Nem bírtam elfogadni azt a tényt, hogy meghívtak minket egy rendezvényre, ahol Anglia előkelőségei, hírességei hivatalosak. Valahogy nem illettem ebbe a kategóriába.
A széles szőnyeg két oldalán fotósok és rajongók sorakoztak. Mosolyogtunk a kameráknak, összeálltunk pózolni. Már épp indultunk volna, mikor valaki hangosan a banda nevét kezdte kiabálni. Mindannyian a hang irányába fordultunk. Egy kisebb csapat próbálta magát átverekedni a paparazzók sorfalán. Odamentünk. A vakuk kis híján kiégették a szememet. A lányok papírokkal és tollakkal kezükben bámultak minket. Valószínűleg maguk sem gondolták, hogy majd odamegyünk hozzájuk. Mindannyian névre szólóan aláírtuk, és visszamentünk a szőnyeg közepére. A bejárat felé indultunk.
Te jó ég! John Mayer, Ed Sheeran itt megy el mellettünk. Hogy kerültünk mi ide? Ez hihetetlen. Eddig mindig csak álmodtam arról, hogy majd egy nap az én nevem is szerepelni fog a meghívottak listáján és büszkén sétálhatok végig a leterített szőnyegen a párommal. Oké, ez az utolsó nem jött össze, de itt van Mia, Shei és persze Collin. A szívem majd kiugrik a helyéről, ha arra gondolok, hogy ezt most több ezren, millióan nézik élőben otthonról. Egy éve még én is a nézők lelkes táborát bővítettem Sheilaval és Miaval együtt, de most itt állunk és minden szem ránk szegeződik.
Bementünk a hatalmas épületbe. Egy gyönyörű bálterem fogadott bennünket. Körbenéztünk. Időközben megismerkedtünk pár színésszel, zenésszel, akik gratulálni jöttek ide hozzánk. Egyesekhez, mint például Ed Sheeranhöz mi mentünk oda. Nagyon kedves volt. Rengeteget viccelődött. Mindannyian, különösen Mia, imádjuk, mert lenyűgöző dalokat ír. Mindenki az ő számait énekelné legszívesebben. Ebbe persze mi is beletartozunk. Egy-két tanáccsal is ellátott minket, valamint a lelkünkre kötötte, hogyha bármiben segítség kell, csakis őt keressük, különben megharagszik ránk. Komoly fenyegetés, úgyhogy ezzel nem akartunk játszani.
Shei és Collin táncolni mentek, Mia pedig italt keresett, mikor a tömegben megpillantottam egy ismerős arcot. Titokzatos izgatottság lett úrrá rajtam. Odasiettem. Ő is már messziről kiszúrt, így széles vigyorral az arcán várt rám a lépcső tövében.
-Szia Lucy! -megelőzött a köszönésben.
-Szia. -köszöntem. -Öhm...te mit keresel itt? -felvontam az egyik szemöldököm.
-Nem emlékszel? Még te hívtál meg pár nappal ezelőtt. -válaszolta. Felsóhajtott. -Remélem nem baj, hogy eljöttem.
Megráztam a fejem.
-Nem, csak azt hittem, látni sem akarsz. -lesütöttem tekintetem, mire Jeremy felnevetett.
-Lucy, ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. Ne örülj! -magához ölelt.
-Hiányoztál! -jelentettem ki. Szorosan karoltam. Nem akartam elengedni. Féltem, ha megteszem, talán már soha többet nem érezhetem teste melegét, az illatát, minden levegővételét.
-Te is! El sem tudod hinni, mennyire! -suttogta fülembe.
-Akkor ezek szerint...-elcsuklott a hangom.
-Minden rendben, ha te is így akarod. -vágott közbe. Bólintottam. Hosszú csend állt be közöttünk.
-Táncolunk? -törtem meg a csöndet.-De figyelmeztetlek, nem vagyok jó a lassúzásban.
-Akkor már ketten vagyunk. -rá kacsintottam és bevonszoltam a táncparkettre.
Átkulcsoltam kezemet nyaka mögött, ő pedig a derekamat fogta. Nem érdekelt ki lát minket. Nem érdekelt, ki mit gondolt rólam. Csak jól akartam érezni magam. Tudni akartam, hogy valakinek fontos vagyok és hogy törődik velem. Nem vágytam arra, hogy szerelmes legyen belém, mert tudtam a szerelem erős szó arra, amit én érzek. Nem barátság, ebben biztos voltam, de mégis valami hiányzott a szerelemhez. Bármennyire is agyaltam rajta, nem tudtam mi lehet az. Talán a kaland? A bonyodalom? Bármi is, a Jeremyvel való kapcsolatból hiányzott, de ez akkor este nem érdekelt. Boldog voltam. Boldog, mert tudtam, legalább őt nem ijesztettem el magamtól.
Órákon át táncoltunk. Beszélni nem beszéltünk sokat. Egyszerűen csak élveztük egymás közelségét. Teljesen elvesztettük az időérzékünket. Csak akkor jöttünk rá, hány óra van, mikor Collin szólt, hogy ideje mennünk. Hallgattam rá. Jeremytől gyors búcsút vettem. Csók nem csattant el, csupán egy puszi, de az is éppen elég szikra volt nekünk.
Hazafelé úton mindenki némán ült. Nem értettem, mi történt. A mosolyok eltűntek, helyükre kétely ült ki. Pillantásaikkal folyamatosan méregettek. Mikor hazaértünk már alig vártam, hogy megszabaduljak a magassarkútól. Lerúgtam lábamról, így újra keringett vér a lábfejemben.
Shei és Mia feljöttek utánam a szobámba. Amint átöltöztünk, bedőltünk az ágyba. Pár percig néma csend uralkodott, majd Mia nem bírta tovább.
-Lucy, mi van közted és Jeremy között? Azt mondtad, nem lesz kísérőd, de akkor miért voltatok úgy összenőve? -egyből a közepébe csapott.
Felsóhajtottam, és részletes mesélésbe kezdtem. Minden szavamra figyeltek, bármennyire is fáradtak voltak már. Nialltól kezdve, Jeremyn át, Alisont érintve, a zaklatómig mindent elmeséltem. Egyet kivéve: Miamit. Miamit megpróbáltam eltitkolni, elfeledni.
-Akkor összegezzünk! -kiálltott fel a végén Shei. -Van Niall, aki iránt erős érzelmek kötnek, de ezekben kételyeid vannak, valamint azok után, hogy Alisonnal összejöttek, már nem bízol benne. Akkor Jeremy, akivel szintén hasonló a helyzet azt leszámítva, hogy benne megbízol, de nem olyan erős a kötelék. Alison és a zaklató az, akik mozgatják a szálakat és kavarnak mögötted. -önelégülten rám vigyorgott a szép elemzése végén.
-Nem éppen. -lomboztam le. -Alison nem mozgatja a szálakat, inkább csak ő is egy báb. Lehet, hogy őt is zsarolja. -komor arccal a földet bámultam.
Ezen most először gondolkodtam el. Eddig én is úgy hittem, mint S, de most valahogy kétségeim támadtak.
-Is? -kérdezett vissza Mia. Értetlenül néztünk rá. -Azt mondtad, hogy őt is zsarolják. Miért még kit?
-Davidet. -vágtam rá gondolkodás nélkül. -Mikor nekem esett. -tettem hozzá.
Oké. Azt hiszem, ezt megúsztam, bár tény, hogy közel volt. Kis híján benyögtem, hogy engem is zsarolással tart sakkban, de ha már eddig ilyen szépen kikerültem ezt a részt, most igazán nem kéne elrontani. Miami egy óriási hiba volt, amit nem szívesen osztok meg másokkal. Miattuk.
Alig pár perc alatt elaludtunk, mikor egy mindent elsöprő álmossághullám ment rajtunk át. Sorra kidőltünk.
Bárcsak elmondhatnám, az egészet. Az elejétől a végéig. Minden kis apró részlettel, mert a mozaik akkor lesz teljes. De így, hogy a felét, mármint Miamit, kihagyom, nem ér az egész semmit. Viszont, mielőtt eljöttem onnan, megígértették velem, hogy soha senkinek nem beszélhetek, ahogy a többiek sem. Mint a mellékelt ábra mutatja, ezt valaki megszegte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése