Ahogy megláttuk Shei ablakát, rohanni kezdtünk. Tudtuk, hogy ott ül és éppen ránk vár, hogy megmentsük. Igazunk lett. Az ablaka alatt kuporgott magányosan. Még a gitárját is elkobozták.
Kiabáltunk neki, de hiába próbálkoztunk. Így aztán előálltunk egy briliáns ötlettel: kavicsokkal kezdtük dobálni az ablakát, teraszajtaját, falát. Igazság szerint mindenét, amit eltaláltunk. A célzás nem tartozott egyikünk erősségei közé.
Végül kinyitotta az ajtaját és kilibbent a teraszra.
-Életfogytiglan vagy 60 év? -kérdeztem.
-Nyár végéig plusz apácazárda. -vágta rá szomorúan.
-Az már elúszott nem? -kapcsolódott be Mia is. Mind elnevettük magunkat.
-Na, de most komolyan, gyere már ki! -keresztbe fontam karjaimat.
-Mégis hogyan? Repüljek?
Mia ujjával egy ideális menekülési útvonalat mutatott.
-Mi lenne ha arra? -Sheilara pillantott, miközben még egyszer megmutatta az irányt.
Raboskodó barátnőnk bólintott. Kis híján meg is indult, mikor egy kéz markolta meg a vállamat, pont mint Miaét. A vállam fölött hátra pillantottam. Shei apukája állt mögöttünk. Felsóhajtott, majd a bejárat felé taszigált minket.
Oké, akkor most jön egy alapos fejmosás, melyben minden terítékre kerül. A sminkelési szokásainktól kezdve, a szerelmi életünkön át, a karrierig minden. Már alig várom.
A nappaliba ültetett bennünket. Időközben Sheila is lemerészkedett. Apukája direkt egymástól viszonylag távol helyezett minket. Vonásaink megkeményedtek az idegtől. Már mind tudtuk, hogy ez egy kellemetlen csevej lesz. Sheila a körmeit kezdte harapdálni, míg én a számat, miközben Mia a haját babrálta. Egy vérbeli főkapitánnyal volt dolgunk. Végig a tényeket közölte, rezzenéstelen arccal. Hirtelen eszembe villant a buli utáni vallatás. Véresre haraptam a számat akkor. Igaz, már most se választott el túl sok attól, hogy kicsorduljon egy-két vércsepp.
-Lányok, nagyot csalódtam bennetek. -hangja nyugodt volt. Pont ettől volt olyan nyomasztó, idegtépő. -Mióta híresek lettetek, teljesen megváltoztatok. Csak a hírnévvel foglalkoztok. Folyton buliztok, isztok, fiúztok,drogoztok.
-Nem is drogozunk! -csattant fel Shei. -Oké, hogy megiszunk pár pohár alkoholt, de drog? Nem. Tiszták vagyunk. -bólogatni kezdtünk.
Sheila apukája felsóhajtott.
-Visszabeszéltek. Beképzelté váltatok. Csak az érdekel titeket, hogy mi van rajtatok és, hogy kikkel legyetek. -rám terelte tekintetét.-A szerelmi életetek, már ha ezt mondhatni annak, a béka feneke alatt van. Minden héten mással vagytok. A hűség számotokra ismeretlen fogalom. -fakadt ki, miközben szavai emésztettek.
-Amikor ti voltatok fiatalok, ti nem buliztatok? Nem próbálkoztatok kapcsolatokkal, szerelemekkel? -Sheila hangja nem tűrt ellentmondást. Ránéztem.
-Köszönöm! -tátogtam, mire ő bólintott.
-Az én dolgaimról nem cikkeztek. -vágott vissza. -Most nem ez a lényeg, hanem...
-Akkor mi? Mégis mi a lényeg apa? -szólt közbe. Shei felpattant a helyére és betöltötte az űrt, ami köztem és Mia közt tátongott.
-A lényeg az, hogy nem szeretném, ha továbbra is együtt lennétek. -felállt. Hirtelen aprónak és jelentéktelennek éreztem magam. -Már nem vagytok képesek egymásra vigyázni. Csak rossz irányba torzítjátok egymást, így az lesz a legjobb, ha távolságot tartotok. -tette hozzá.
Mindannyiunknak leesett az álla.
Mi van? Oszoljunk fel? Húzzuk le az eddigi munkánkat a wc-n? De ami fontosabb, töröljük a barátságunkat, mintha soha nem is létezett volna? Ez lehetetlen. Képtelenség. Ez nem így működik. Ilyet nem kérhet tőlünk senki. Önző vagyok, de nem bírnám ki nélkülük. Már rég egy pszichiátrián csücsülnék, ha ők nem lennének mellettem. Nem ez nem lehet. Ugye ez csak egy rossz vicc?
Egész testem remegett a dühtől és a kétségbeeséstől. Sheila apja kemény dió és ha valamit a fejébe vesz, nem nyugszik, míg nem teljesíti azt. Ez se más. Elhatározta, hogy szétrobbant minket. Összenéztünk. Tudtuk, nem ülhetünk csak így ölbe tett kézzel. Cselekednünk kellett. Egyszerre álltunk fel. Mélyen Shei apukájának szemébe meredtünk.
-Apa, ne kérd, hogy mondjak le mindenről amiért eddig dolgoztam és azt se, hogy azokat lökjem el magamtól, akik egész eddig mellettem álltak! -Shei nyugodtan beszélt. -Ők a legjobb barátaim, sőt többek annál. Ők a testvéreim, nővéreim. Mindig kiálltunk egymásért, még akkor is ha már mindenki más lemondott rólunk. Együtt követtük az álmainkat és végre egyenesbe értünk. Végre ismernek bennünket. Neked fogalmad sincs milyen érzés az, mikor odajönnek hozzád, hogy fotózkodjanak és beszéljenek veled. Csak pár szó, mégis többet jelent mindennél. Ez ad nekünk erőt. Emiatt az érzés miatt megyünk fel újra és újra a színpadra még akkor is, ha már meghalni sincs erőnk. Hogy miért? Mert mikor ott állsz fönn több ezer eddig idegen ember előtt, akik csakis miattad jöttek el, úgy érzed a fellegekig repülsz és tudod, hogy sosem akarod ezt az érzést elengedni. Erről szól ez az egész. És ha te ezt nem látod, akkor sajnálom. Sajnálom, hogy csak azt veszed észre, hogy bulizunk, de könyörgöm, melyik 18 éves nem bulizik? -folytatta. A végénél összenéztünk. Mindegyikünk szeme csillogott egy picit. Összemosolyogtunk. Már egyikünket sem érdekelte, hogy milyen tiltást kapunk, mert tudtuk, nem hagyjuk el egymást, akkor sem, ha ehhez lázadnunk kell.
-Nem ez a lényeg, Sheila! -nem adta be a derekát.
-Akkor mégis mi a lényeg? -emelte fel hangját Shei.
-Az, hogy Lucy már éjszakázott a rendőrségen, csak idő kérdése és ti is csatlakoztok. -vágta rá.
-Szóval itt van a kutya elásva. -jegyeztem meg. Minden tekintet rám szegeződött. Elkuncogtam magam. Sheila apukája értetlenül nézett végig rajtam. -Pár óra a rendőrőrsön, igazán komoly. De ha már ez a gond akkor vegyük csak számba, hogy mit csináltam! Rendezni akartam egy bulit az unokatesóimnak, de ezt egy szőke liba lemondta és egy illegális klubba helyezte át, és amikor megjöttek a rendőrök, az egészet rám fogta. Tényleg hatalmas hibát követtem el. -kikeltem magamból. Felsóhajtottam. -Sajnálom. Nem akarok visszamenni, éppen elég volt két-három óra abban a mocskos lyukban. Viszont ha ez a fajta érvelés kell ahhoz, hogy ne akarj minket szétszakítani, akkor állok elébe.
Ismét összenéztünk. Hangom után hosszú percekre néma csend borult a helységre. Kitekintettem az ablakon. Már sötétedett.
-Haily, most azonnal a szobádba! -hangja már sokkal idegesebb, parancsolóbb volt. Ráadásul Sheilat Hailynek hívta, amit csak akkor tesz, ha már minden idegszála felmondta a szolgálatot és egy hajszál választja el a robbanástól.
-De...-hebegett S.
-Nincs, de! Most azonnal! -a lépcsőre mutatott. -Lányok, ti is menjetek el! -düh lángolt szemeiben, mikor összeakadt tekintetünk. Nem kaptam el fejem. Meg akartam mutatni, hogy bírom a strapát és ennyivel még nem húzhat le a wc-n.
Kisétáltunk az ajtón, és beszálltunk a kocsiba. Mr. Morgen végig figyelt minket. Miaval tudtuk, csak hármas kiszerelésben vagyunk kaphatók. Egy közeli földúton lehajtottunk. Sheilaék mögötti kis erdőbe lyukadtunk ki. A kocsit ott hagytuk, mi pedig óvatosan visszalopakodtunk. Még szerencse, hogy sötét volt, így nem kellett tartanunk attól, hogy meglátnak bennünket. S ablaka alatti fánál és bokornál lapultunk meg, míg ő megszökik.Szerencse, hogy Mia még világosban megmutatta az útvonalat, így most könnyen ment minden. Egy táskába gyömöszölte bele a főbb cuccait, ugyanis Mianál is és nálam is rengeteg Sheila ruha volt. A hátsó, legmagasabb kerítéshez futottunk.
.jpg)
Shei a kerítés tetején az égbe emelte mindkét karját és bemutatott. Nem apjának szánta, hanem sokkal inkább a világnak. A világnak amely nem képes megértetni Mr. Morgennel, hogy a színpad az életünk. Leugrott. Azonnal szaladni kezdtünk. Beültünk a kocsiba és egy perc múlva már csak a porfelhő jelezte, hogy itt jártunk.
Szótlanok voltunk. Egyikünk sem volt túl büszke az előző tetteinkre. Legalábbis én nem, mivel tudom, hogy milyen apa nélkül élni. Shei bármennyit is veszekszik vele, mégis szereti és összetartanak. Az én apámról ez sosem volt elmondható, így Sheila apukája részben az enyém is.
-Most mi legyen? -szólalt meg végül Mia.
-Mi lenne ha...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése