Árulkodó foltok

 Mivel a lányoknak szemet szúrt az, hogy egész nap a szobámba kucorgok egyedül, úgy döntöttek, hogy egy csajos napot szerveznek. Egész jó ötletnek tűnt. Mióta nem találkoztam Jeremyvel, a napjaim döntő többségét a rejtvényen agyalva töltöm. Hiába próbáltam megfejteni, nem jöttem rá. Végigvettem minden ismerősömet, akivel az utóbbi időben találkoztam, de egyikre sem felelt meg a Zöld A. Igazság szerint, gőzöm sem volt róla, hogy mit keresek. Még csak bele sem akartam abba gondolni, hogy egy barátom szúr hátba. Túl fájdalmas lett volna komolyabban filózni ezen. Pedig, minél több emberen mentem végig, annál biztosabb voltam benne, hogy valaki a közvetlen közelemből.
 Jack csörtetett be a szobámba, megtörve a merengésem.
-Mia és a többiek megjöttek. -vigyorog rám. Valahogy rossz előérzetem támadt.
-Köszi. Azonnal megyek. -vágtam rá. Egy apró kontyba tűztem fel a hajam. A mai nap kibírhatatlanul melegnek bizonyult. Tudtam, ha kibontva marad, időközben egy fodrásznál tőből levágatom.
Lefutottam a lépcsőn. Jack a kezembe dobta a kulcsát. Értetlenül pillantottam a kezemben nehezedő kulcsra, majd rá. Választ nem adott, csak megvillantotta 1000 wattos mosolyát. Elindult felém, és egy óvatos mozdulattal megkaparintotta a kulcsokat. Továbbra sem értettem a helyzetet, ezért csak követtem. A ház előtt megpillantottam Mia kocsiját. Oda indultam, de alig, hogy megmozdultam, Jack visszarántott.
-Tele van. -jegyezte meg.
-Mégis kikkel? -Felvontam a szemöldökeimet.
-Páran még csatlakoznak, ha nem bánod. -kertelt. Majd kinyitotta nekem az ajtót. Felsóhajtottam és beszálltam. -Így legalább be tudsz számolni Jeremyről. -folytatta, amint elindultunk.
-Nem értem, miről beszélsz. Mint már mondtam, Jeremy csak egy barát és kész. Nem akarok semmi többet. Pláne nem mostanában. Niallal csak most szakítottunk nem állok készen egy új kapcsolatra vagy arra, hogy vele találkozzak. -válaszoltam ingerülten.
-Nyugi. Nem akarlak felhúzni. Csak azt szeretném, ha nem kellene csalódnod többet. -biztató mosolya látván, egyből jobb kedvre derültem.
15 percnyi autókázás után érkeztünk meg a kijelölt helyre. Amint megláttam, arcom felderült. Egy kis bár, billiárdasztalokkal és egy hatalmas tv-vel. Régebben rengeteget jártunk ide. Itt jött az a csodás ötletünk, hogy jelentkezzünk az X factorba. Pontosabban nem mi akartunk, hanem a tulaj. Mindig itt ünnepeltünk és rendszeresen adtunk koncerteket az asztalok tetején táncolva. Az egyik ilyen estéről készült egy videó, amit megvágtak egy kicsit és felraktak youtube-ra. Rengetegen megnézték, így végül nekünk is elég bátorságunk lett és megpróbáltuk. Azóta, hogy vége lett, egyszer sem jöttünk ide.
Szívem repesett az örömtől, mikor megláttam Andyt. A nyakába ugrottam, ő pedig szorosan átölelt. Nagyon hiányzott már a kissé macis testalkata. Anno mindig vele beszéltem meg a dolgokat, sőt gyakran segített is. Néha pénzzel, máskor csak hagyta, hogy egy kicsit pityeregjek neki. Mia és Shei is pont úgy reagált Andy látványára, mint én. Végül egy közös ölelést is kaptunk. Utánunk Collin és Jack is köszönt. Annak idején ők is rengeteget buliztak itt.
-És változott valami? -körbenéztem, majd Andyre meredtem. Megrázta a fejét.
-Semmi lényeges. A lámpák ki lettek cserélve és  pult is át lett alakítva, de minden a régi. -mosolyogva válaszolt. Bólintok, majd a jól megszokott törzshelyünkre siettem. Ledobtam a táskámat, majd felültem az asztalra. Régi, rossz szokásomat idéztem fel. Andy csak nevetett, épp úgy, ahogy a többiek is.
Feltekintettem a mennyezetre. Akkor figyeltem fel rá, hogy mennyire más lett. Ugyan azt mondta, hogy semmi sem változott, még is éreztem, hogy már minden más. Talán csak én változtam. Elmémet ez a gondolat járta át. Teljesen elmerültem a neoncsövek kavalkádjának tanulmányozásában, s csak akkor tértem vissza a földre, mikor pár ismerős hang rázta meg a csöndet. Kíváncsian lepattantam az asztalhoz. Gyorsan utat vágtam magamnak az embertömegben. Amint megpillantottam az idegeneknek nem nevezhető srácokat, szívem hevesen kezdett dobogni. Torkom összeszorult. Levegőt is alig kaptam. Önkéntelenül is beleharaptam az alsó ajkamba, ahol a seb még mindig nem gyógyult meg teljesen, így halkan felszisszentem. Lassan, megfontoltan tettem meg az utolsó pár métert. Arcomon egy erőltetett mosoly ült. Ahogy odaértem, a göndör hajú perverz magához ölelt. Tudtam, ő semmiről sem tehet, így viszonoztam a gesztust. Ugyanezt eljátszottam a többi fiúval is, de amikor Niallhoz értem, megtorpantam. Villámgyorsan felmértem a körülöttünk levők arcát. Egyedül Jacknél figyeltem meg azt, hogy csak éppen észlelhetően megrázta fejét. Azonnal rájöttem, hogy rajta kívül senki sem tud az esküvőn történtekről. Így viszont mindenki azt várta, hogy öleljem meg. Ismét beleharaptam az ajkamba, majd megtettem, sőt még el is mosolyodtam. Próbáltam a lehető legtermészetesebben viselkedni, de nem vagyok valami jó színész. Az akció alatt, sőt még utána is, végig kerültem Jack tekintetét. Sejtettem, mit gondolhat. Semmi kedvem sem volt ott egy rögtönzött kiselőadást meghallgatni arról, hogy milyen fontos az őszinteség ne csak másokkal, hanem magunkkal szemben is. Ezzel mind tisztában is voltam. Szörnyen is éreztem magam, amint a többiekre pillantottam.

Ahogy elengedtem a szöszit, a csapat megindult a billiárdasztal felé. Mint kiderült, Liam imád játszani. Persze nem a megszokott, unalmas szabályok mellett, hanem kifejlesztettek egy saját játékot. A lényege az, hogy a golyókat szabad kézzel kell a megfelelő helyre lőni. A golyókat szín szerint csoportosították, így csak akkor jár a pont, ha jó lyukba sikerül löknöd. Egész érdekesnek tűnt, ezért bekapcsolódtam. Az elején még nem értettem, miért így játszanak, de amikor megláttam, hogy egymást ütik-verik a dákókkal, minden világossá vált. Ahogy egyre jobban belemerültünk a játékba, a fiúk elkezdtek ismét változtatni a szabályokon. Megpróbáltak távolról úgy dobni a fehér golyóval, hogy az eltaláljon egy másikat és az az egyik lyukba belemenjen. Természetesen ezt Louis találta ki. Ki más? A lányokkal már a hasunkat fogtuk a nevetéstől, amin nagyon meglepődtem.
 Nem gondoltam volna, hogy képes leszek egy légtérben  megmaradni Niall mellett úgy, hogy nem rohanom le a kérdéseim hadával. Bár fáj, hogy vége, de a többiek nem tudják, sőt a sajtó sem. Talán jobb is így...nem. Így csak még pusztítóbb a fájdalom szívemben. Már eddig is sok levelet kaptam amiben pont erről faggatnak. A végtelenségig nem titkolhatjuk. Mi lesz, ha valamelyikünknek új párkapcsolata lesz?  Megy majd a cikkezés, miszerint megcsaltuk egymást? Igaz, hogy haragszom Niallra, nem is haragnak, hanem csalódottságnak nevezném, de attól még nem szeretném, hogy megutálják. Így is bűntudatom van, nem kell még egy lapát rá.
-Lucy, te jössz! -kiáltott rám Zayn, majd megcsikizett. Bosszúból én meg összetúrtam a haját. Duzzogni kezdett, mire én meg kidugtam a nyelvem.
-Így jártál. Legközelebb, majd nem kötekedsz! -szóltam oda nevetve. Próbált komoly maradni, de arcizmai cserben hagyták. Szélesen elvigyorodott.
Kezembe kaptam a dákót, majd löktem. Meglátszott rajtam az utóbbi hónapok kihagyása. Nem álltam nyerésre, pedig régebben mindig szoros küzdelmeket vívtunk. Volt, hogy fogadások köttettek egy-egy este alatt. Bárki játszott, mi kihívtuk, amibe általában bele is mentek.

Átadtam a dákót Niallnak. Kezeink csak egy pillanatra is, de összeértek. Szívem egy ütemet kihagyott. Azonnal tudtam, hiába vége, én még szeretem. Csak remélni tudtam, hogy ez mihamarabb elmúlik. Zavartan kaptam el kezem. Lesütöttem a fejem és a falnak dőltem. Ahogy a neonok sokasága megtört Niall bőrén, egy apró foltot véltem felfedezni. A nyakán egy lila árnyalatokban pompázó foltot. Azonnal tudtam, mi ez. Nem volt szükségem magyarázatra. Niall nyakát kiszívták. Hirtelen megszűnt körülöttem a világ. Csak én voltam és az a folt. Úgy éreztem, vége. Mindennek vége. Azon nyomban összeállt a kép. Niall nem véletlenül szakított velem. Nem a távolság volt az oka. Más. Egy lány. Megcsalt. Akkor nem tudtam eldönteni mi szánalmasabb: az, hogy még mindig szeretem, vagy az, hogy mindvégig hagytam, hogy az orromnál fogva vezessen. Alig bírtam visszafojtani könnyeimet. El kellett tűnnöm onnan. Jackre pillantottam. Láthatta rajtam a kétségbeesést, mert arcára azonnal aggodalom ült ki. Odarohantam hozzá.
-Mindennek vége. -jegyeztem meg halkan, majd kifutottam az utcára.
Pontosan tudtam, hogyan juthatok haza. Felszálltam egy metróra, ahol végig felhúzott lábakkal, lesütött fejjel ültem. Nem akartam, hogy bárki is felismerjen. Amint hazaértem, bezárkóztam a szobámba. Bekapcsoltam a zenét és kiültem az ablakomba. Ilyenkor csak a zene képes megnyugtatni. Már épp megtörtént volna, mikor megcsörrent a telefonom. Alig hallottam, de észrevettem. Sietve lejjebb tekertem a hangerőt. Ahogy felvettem a telefont rájöttem, hogy 2 óra telt el azóta, hogy leléptem.
-Haló? Itt Lucy Pearl. -szóltam bele.
-Szia Lucy, Niall vagyok. -jött azonnal a visszaköszönés.
 Mi a fenét akarhat? Nem kell sem a magyarázata, sem a bájcsevegése. Egész eddig magamat okoltam a szakítás miatt, de már látom, nem kellett volna...