-Olyan hirtelen eltűntél. Minden rendben? -kíváncsiskodott. Felsóhajtottam.
-Szerinted? -vágtam vissza lekezelően.
-Nem értelek. Mi a baj? Valami rosszat tettem? -értetlenül faggatott.
-Legalább ne játszanád meg az ártatlant. Komolyan azt hitted, hogy nem szúrom ki a nyakadon található óriási lila foltot? -csattantam fel.
-Miről beszélsz? -játszotta továbbra is az ártatlant.
-Nézz tükörbe és meglátod! A barátnőd minden bizonnyal vámpírnak képzelte magát. Mondd csak, mikor velem voltál, akkor is adtál már neki a véredből? -felpattantam a helyemről. Nem bírtam továbbra is egy helyben ülni. Niall búsan felsóhajtott.
-Nem beszélhetnénk ezt meg inkább személyesen?
-Jól kezdted a mondatot. Nem. -forgattam szemeimet. Mégis mit gondol? Majd a nyakába ugorva meghallgatom, ahogy elpanaszkodja, hogy egy lány rávetette magát és az tette vele. Minden percét gyűlölte. Persze. Minden bizonnyal.
-Lucy, kérlek! Csak hagyd, hogy elmondjam mi történt! Nem csaltalak meg és nem is miatta szakítottunk. -csitított.
-Akkor miért nem voltál képes elmondani? Miért léptél le minden szó nélkül? -tettem fel lelkemet marcangoló kérdéseimet. Tudtam, választ hiába várok.
-Ez nem telefon téma. -jelentette ki határozottan.
-Rendben. Akkor örömmel meghallgatom a mentségeidet személyesen is. -beleharaptam az alsó ajkamba. Bár próbáltam megacélozni hangomat, a kételyek mégis megremegtették. Nem tudtam, mit is érzek Niall iránt, vagy egyáltalán megdobogtatja-e a szívem. Csak abban voltam biztos, hogy a düh átjárja egész testemet.
-Egy óra múlva, a szokott helyen? -adta meg a pontos helyzetjelentést.
-Ott várlak. El ne késs! -katonásan válaszoltam, majd kinyomtam a telefont anélkül, hogy elbúcsúztam volna.
Bedőltem az ágyamba. Arcomat a párnámba nyomtam. Üvölteni kezdtem. Minden dühömet kiadtam magamból. Mire kiemelte fejemet a pihe-puha párna öleléséből, a dühöm átcsapott valami egészen mássá. Fogalmam sem volt, hogy mi ez. Csak annyit tudtam, hogy már nem haragszom és legszívesebben nem megfojtanám Niallt, hanem magamhoz szorítanám. Ahogy ezt elképzeltem, már tudtam is a válaszokat.
Még mindig szeretem és kétségbe vagyok esve. Mi van, ha a valóság fájdalmasabb, mint a gyötrő rémálmom? A szakítás okára vagyok kíváncsi, de mi lesz, ha nem bírom könnyek nélkül? Egyből lelepleződöm. Niall azonnal tudni fogja, hogy még nem léptem tovább, pedig ezt jó lenne titokban tartani. Abba meg bele se merek gondolni, hogy vajon ki a titkos szerető.
A gyűrűmre pillantottam. Egész eddig fel sem tűnt, hogy még az ujjamon van. Valahogy sosem vitt rá a lélek, hogy lehúzzam. Már tudom, miért. Felálltam az ágyból és villámgyorsan a fürdőbe mentem. A sminkemet rövid idő alatt képes voltam felfrissíteni, illetve kijavítani az elkenődött részeket. Az általam rövidnek érzékelt idő, a valóságban nem is volt olyan rövid. Ahogy kijöttem, már siethettem is a Hyde parkba. Boomerre időközben ráadtam a pórázt. Kiviharzottunk az ajtón minden szó nélkül. Szerencsére senki sem tartózkodott otthon, így megúsztam a teljes kivallatást.
-Késtél. -szóltam hűvösen.
-Tudom és sajnálom, csak egy csapat...
-Rajongó, mi? -vágtam közbe. Egyetértően bólintott. A csend kezdett túl hosszúra nyúlni, ezért megszólaltam. -Nem akarsz valamit mondani? -utaltam arra, hogy nem jó pofizásból vagyunk most itt. Niall felsóhajtott, majd letelepedett mellém.
-Mire vagy kíváncsi? Elmondok mindent, ami érdekel. -mélyen szemembe nézett. Némán a nyakára mutattam. -Ezt az a lány csinálta, akivel most együtt járok. -kezét a foltra tette.
-Reméltem, hogy nem egy utcai r*banc. -jegyeztem meg. -Régóta ismered?
-Igen. Már nagyon régi ismerősöm. -folyamatosan bólogatott. Én is így tettem.
-Értem. És hogy hívják? -a leglényegesebbre tértem.
-Úgysem ismered.
-Akkor meg, nem mindegy, hogy elmondod-e vagy sem? -ráncoltam homlokom.
-Majd megtudod, ha eljön az ideje. -terelte el azon nyomban a témát. Tudtam, ha erőltetem, semmit sem fogok elérni, így hát hagytam.
-Mikor velem voltál, már megvolt? -félve kérdeztem. A szöszi megrázta fejét. Hatalmas kő esett le a szívemről mozdulatai láttán. -Akkor miért? -Niall értetlenül figyelt. -Miért szakítottál velem?
-Mert már nem volt olyan, mint régen. Talán a távolság tette. Nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy valami megváltozott, aminek nem kellett volna. -rejtélyesen beszélt. Egyetértően bólogattam. Igaza volt, de valahogy mégis furcsának tűnt. Olyan volt, mintha valami más is lett volna a háttérben.
-És miért nem hívtál vissza? Vagy miért nem vetted fel a mobilod? -vádlón kérdeztem.
-Mert történt valami.
-De mégis mi? Mi volt az, ami után minden tönkrement? -csattantam fel. Nem bírtam továbbra is mellette ülni. Felálltam és mélyen szemeibe néztem. Egy titkot pillantottam meg lesütött szemeiben.
-Megcsókolt egy lány. -halkan válaszolt.
Nem tudtam mit tegyek. Ki akadjak vagy ne? Fogalmam sem volt. Gyors döntést kellett hoznom. Vagy egy idegesítő ex leszek, vagy egy barát. A döntés egyértelművé vált.
-Jó volt? Szereted azt a lányt? -próbáltam elfojtani legbelsőbb érzéseimet. Niall elmosolyodott és bólintott.
-Azt hiszem, igen. Szeretem. -világos arcbőrét pír színezte el.
-Éppen Párizsban voltunk, mikor egyik este elmentünk sétálgatni a srácokkal. Időközben összefutottam vele. -felpillantott rám. -Már sötét volt, így nem ismertek fel minket. Rengeteget beszélgettünk és akkor elcsattant az a csók. -mesélte lelkesen.
-És mit éreztél? -tettem fel ismét a kérdést.
-Tűzijáték. Olyan volt, mintha egy tűzijátékshow közepén állnánk. Csak mi ketten. -zavartan vigyorgott.
Szemein látszott, hogy tényleg így érzett. Egyértelmű volt, hogy boldog. Én viszont két tűz közé szorultam. Örültem, mert tényleg szereti, de elgondolkodtam azon, vajon valaha velem is volt ilyen élménye. Mire észbe kaptam, a szám már cselekedett.
-Velem is éreztél valaha így? -amint kimondtam, meg is ráztam a fejem. -Mindegy. Nem számít. Most rólad van szó. -magamra erőltettem egy biztató mosolyt.
Foglalkoztatott a válasz, de eldöntöttem, hogy barát leszek és nem ex. Valamint túlságosan is féltem. A valóság szíven szúr amint lehetősége nyílik rá. Igazság szerint, tudtam a választ, de amint rágondoltam, gyomrom összerándult és szemeimbe könny gyűlt. Mint akit jól gyomorszájon rúgtak.
-Lucy... -kezem után nyúlt, de elkaptam.
-Nem számít. Már én is tovább léptem. Örülök, hogy boldog vagy. -minden színészi képességemet be kellett vetnem, hogy ezt a hazugságot szemrebbenés nélkül, 1000 wattos vigyorral közöljem.
-Szóval te is jársz valakivel? -villantotta meg fehér fogait ő is.
-Pontosan. -mozgattam fejemet, mint egy bólogatós kutya.
-És hogy hívják?
-Kit? -riadtam fel, mert időközben megint elkalandoztam.
-A barátodat. -vágta rá.
-A barátomat úgy hívják, hogy... -az agyam azonnal robotolni kezdett. Másodpercek alatt több száz név ugrott be, de ezek közül egyik sem volt megfelelő. Olyan kellett, akit Niall nem ismer, de könnyen be lehetne neki mutatni. Hol találok ilyet? Bingó! -Jeremy. Jeremynek hívják. -alsó ajkamba haraptam. Reméltem, hogy elhiszi. -Már tudod az én barátom nevét, szóval most te jössz. Mi a barátnőd neve? -keresztbe fontam karjaim.
-Alison. -adott egyenes választ.
Alison. Ugye nem az ex barátnőjére gondol? Az nem lehet. Lehetetlen. Ezek szerint én voltam a cukorpótló. Király. Csak mellékszereplőnek kellettem Alison drámájába. Ez még sokkolóbb, mint a rémálmom. Én még azt hittem, hogy szeretett, de így már minden világos. Csak egy báb voltam, ami idővel tönkrement, ezért ki kellett dobni. Egy rossz kínai baba. Alison viszont minőségi termék. Okos és minden bizonnyal szép is. A jogra jár. Mindene megvan amiről én csak álmodoztam. Azt leszámítva, hogy csak a hírverést akarta magának, nem az én kis ír manómat...Vagyis már nem az én manóm. Mint a mellékelt ábra is mutatja, vége. De miért fáj ennyire? Azt hittem, könnyebb lesz, ha megtudom a lány nevét. De csak megnehezítette az egészet.
-Szépek vagytok együtt. Remélem, sokáig köszöntök majd vissza a képekről, újságokból. -nem bírtam a szemébe nézni. Féltem, hogy oda lesz az erőm. Minél előbb el kellett tűnnöm. Felkaptam a padról a pórázt. -Bocsi, de nekem ideje lesz mennem. Megígértem Daisynek, hogy még tanítom egy kicsit zongorázni. -ez félig igaz volt. Boomert hívtam. Azonnal odajött hozzám.
-Rendben. Add át neki, hogy puszilom. -felállt, majd megölelt. Ajkamba haraptam, mert a sírás már majdnem előtört. Ahogy forró bőre hozzám ért, a szívem más ütemre kezdett kalapálni. Bőre illata előhozta az emlékeket. A lakat emlékét.
Amint elváltunk egymástól, futásnak eredtem. Minél előbb haza akartam érni. El akartam rejtőzni a paplanom alá, hogy senki se lássa könnyeimet. Erőm viszont nem tartott ki a küszöbömig. Ahogy elhagytam a parkot, már ki is törtek érzelmeim. Mire hazaértem, a könnyfátyol mögül már alig láttam. Hirtelen valaki magához ölelt. Az illata és óvatos, de erős szorítása jellegzetes. Jack volt az. Sikerült leszerelnie a többieket, így felkísért. Leültetett az ágyamra, a kezembe egy forró teát nyomott. Nem kértem. Az éjjeli szekrényemre tettem. A párnámra hajtottam fejem. Jack megindult az ajtó felé, de utána szóltam alig hallhatóan.
-Ne menj el kérlek! Nem akarok egyedül maradni. -szipogtam.
Jack elmosolyodott. Azonnal sarkon fordult. Befeküdt mellém az ágyba. Széles mellkasára hajtottam buksim. Hallottam, ahogy szíve ritmusra dobol. Az enyém is átvette az ütemet. Lehunytam szem, majd szép lassan úrrá lett rajtam az álom. Napok óta ez az első alkalom, hogy nem gyötörnek rémálmok. Talán mert az álom kevésbé ütött szíven, mint a valóság?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése