Erőviszonyok

 Reggel hangos nevetésre ébredtem. Ahogy szemeimet kinyitottam egy arcot pillantottam meg az ágyam mellett a földön. Megdörzsöltem szemeim. Közelebb hajoltam, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Csak akkor jöttem rá, hogy ki az új szobatársam, mikor az félálomban megfordult és arcából a haja kihullott. Mosolyogva aludt. Leguggoltam mellé és szemétől elsöpörtem a maradék hajat. Rámosolyogtam, bár tudtam, úgysem látja.
 Jeremy, hogyan kerültél ide? Egyáltalán mit keresel itt?
E kérdések foglalkoztattak, miközben fürtjeivel játszadoztam. A kacaj ismét felrázta a házat. Így, ébren, már ismerős volt és tudtam is hozzá nevet illetve arcot társítani. Komor arccal futottam le a földszintre. Időközben egy köntöst is magamra kaptam. Amint megláttam a szőke loboncost, gyanúm beigazolódott.
 Niall. Mi a fenét keres ő itt? Nem volt neki elég a tegnap este? Éppen eléggé megalázott, nem kérek repetát. És az ölebét vajon hol hagyta? Miss Plasztikcicának csak nem letörött a körme? Megdöbbentő, hogy egy olyan lány mint ő a jogra jár. Ezt valahogy nem bírja megemészteni a gyomrom. Igaz, akárhányszor meglátom magam előtt az agyonszolizott bőrét és a falfehérre szívatott haját, az ebédem visszakívánkozik. Érthetetlen. Ha ehhez a képhez még társítjuk a magas C-t veregető nyávogó hangját, diliházba kerülök. Még egy percet ki kéne mellette bírnom, előbb lőném magam fejbe....Nem. Inkább majd őt. Úgy legalább megkímélem még pár ember hallását. Na jó, nem gonoszkodom tovább. Niall boldog, akkor én is. Elméletben. Az a baj, hogy az elméletet igen nehéz átültetni a gyakorlatba. A tolerálóképességem az utóbbi időkben felmondta a szolgálatot. Így a beszólásaim számával lazán Guiness rekordok könyvébe.
-Jó reggelt Lucy! -rántott vissza a valóságba az önfeledten vihorászó Niall.
-Szia! -viszonoztam hűvösen. A konyhába sétáltam, hogy reggelit csináljak a kissé kábult Jeremynek, akiről még mindig nem tudom, hogyan került ide. Biztosan nem este jött, mert arról tudnék. Nem rúgtam be... azt hiszem. A fejem nem fáj, nincs rossz szájízem vagy szagom. Voltam már másnapos, de jelenleg nem tapasztalom a tüneteket. Lehet, hogy immúnissá váltam volna? Durva lenne, de nem hiszem. Akkor viszont felmerül a kérdés, mikor jött és miért nem emlékszem rá? Valamint azt is jó lenne kideríteni, hogy kerültem haza a pihe-puha ágyikómba? Túl sok kérdés, túl kevés válasz. 
-Benne vagy? -ismét elsodorta gondolataimat. Értetlenül pillantottam rá, de azért bólintottam. -Remek. Alig várom, hogy megismerjem Jeremyt. -ujjongott örömében.
 Mi? SOS! Vörös kód! Itt hatalmas bajok lesznek. Azt sem tudom, mire mondtam igent.
-Bocsi, de nem igen figyeltem a részletekre. Akkor, hogyan lesz? -nyekegtem ki. Próbáltam zavarom leplezni.
-Mit szólnál, ha nyolckor a Belvedere-ben találkoznánk? Lefoglalom az asztalt négy főre. Így jó lesz? -lelkesen avatott be terve részleteibe.
-Négy főre? -akadtam fent.
-Te, Jeremy, Alison meg én. Így lennénk négyen. -felelte nevetve.
  Akkor ez egy dupla randi. Így már minden világos.
-Rendben. Akkor nyolckor. Ha megbocsájtasz, reggelit kell vinnem Jeremynek. -dörgöltem az orra alá. Nem állt szándékomban féltékennyé tenni, de ő kezdte a kavarást. Így én is beszállok.
Niall döbbent tekintete mindent elárult.
-Persze. Menj csak! -kisebb szünet után végre megszólalt. Megvárta míg elindulok a szobámba, majd kisétált az ajtón.
Ahogy távozott, a higgadtságom is vele ment. Rohanni kezdtem a szobámba, de a küszöbnél megtorpantam. Ismét bevillantak a kérdések és az a nagy fekete folt, mely behomályosítja a tegnap estét. Pár percnyi agyalás után, végül beléptem az ajtón. Jeremy addigra már felébredt, éppen az ablakomon nézelődött kifelé.
-Jó reggelt! -szóltam oda lágy hangon. Amint meglátott villantotta fehér fogait.
-Szia Lucy! Örülök, hogy jobb színben látlak. -leült az ágyamra én pedig mellé. Mélyen tengerkék szemeibe néztem.
-Jeremy, mi történt tegnap este? Miért nem emlékszem semmire? -lesütöttem tekintetem, mert bűntudatot éreztem. Jeremy az állam alá nyúlt és felemelte fejem.
-Nem kell szégyellned magad. -nyugtatott.
-Akkor meg mi történt? -faggattam tovább.
-Nem lényeges.
-Jeremy! -csattantam fel. -Nem emlékszem a tegnap estére. Ez igenis fontos. -erősködtem. Felsóhajtott.
-Nem tudom, hogy mi történt. Én csak a végén találkoztam veled. Ital rendes mennyiségben volt benned és állandóan zokogtál. Fent, a titkos helyünkön ültél egyedül, de akkor már nem ittál. Elmesélted, hogy mi történt és, hogy eljöttél mert annyira megalázottan érezted magad. Vagy másfél órán át beszélgettünk, mikor már fázni kezdtél, ezért hazahoztalak. A ház csendes volt. Csináltam neked szendvicset és még itt is rengeteget beszéltünk, majd szép lassan elaludtál. El akartam menni, de megkértél, hogy maradjak, ezért nem hagytalak itt. -mesélte. Az ajkamat kezdtem harapdálni.
Bűntudat mardosta szívemet. Egyáltalán nem voltam büszke magamra. Igaz, nem lepődtem meg. Sejtettem, hogy alkohol van a dologban, de nem hittem volna, hogy ennyire leittam magam. Ráadásul Jeremy is látta. Király.
-Sajnálom. -törtem meg a csendet. Jeremy tanácstalanul nézett rám. -Sajnálom, hogy így kellett látnod. -megtöröltem szemeimet. -Többet nem fog előfordulni. Ígérem.
Jeremy elmosolyodott.
-Előttem nem kell szégyellned magad. Mindenkinek van rossz napja, rossz pillanatai, amiket kitörölne az életéből, de ez vele jár. Ha megtörténik csak annyit tehetünk, hogy tovább lépünk. Tegyük mi is ezt jó? -rám kacsintott és a kávéját a magasba emelte. Utánoztam, majd elnevetettem magam.
-Nagyszerű barát vagy, ugye tudod? -túrtam bele hajába.
-Még szép. Meg szerény is. -jegyezte meg nevetve. -Viszont van egy hibám....
-Az egod? -vontam fel szemöldökeim.
-Nem. A kíváncsiságom. -nem érettem mire céloz. -Hallgatóztam. Dupla randi? -húzogatta szemöldökeit.
-Bocsi. Te voltál az egyetlen, akire akkor számítani tudtam. Haragszol? -lesütöttem tekintetem.
-Viccelsz? Örülök. Tegnap kiakasztott téged, most itt az ideje viszonozni. -felkacagott.
-Tetszik az ötlet. -bólogattam.
-Csak egy kérdésem lenne. Szereted még? -őszinte pillantásaival vallomásra késztetett.
-Nem tudom. Talán. Meg akarom védeni. A barátnője csak a hírneve miatt van vele. Fontos nekem Niall és a barátja szeretnék lenni, de...-elcsuklott a hangom.
-Túl nehéz, mi? -fejezte be helyettem a mondatot. Bólintottam. -Akkor ma este továbblépsz. -rám kacsintott. -Fél nyolcra itt vagyok érted. -megborzolta hajam, majd kisétált az ajtómon.
*Belvedere-ben*

Mikor megérkeztünk Niall és Alison már az asztalnál ültek. Éppen nagyon elfoglaltnak tűntek. Jeremyvel megpróbáltuk fenntartani a látszatot, hogy mi egy párt alkotunk. Összefontuk ujjainkat és szorosan hozzábújtam. Puha inge lágyan simogatta csupasz felkaromat és vállamat.
-Sziasztok! -szakítottam félbe nagy egymásra találásukat.
-Örülök, hogy eljöttetek. Gyertek, üljetek le! -invitált Niall széles vigyorral.
Helyet foglaltunk és továbbra is Jeremy oldalán voltam. Egész jól elbeszélgettünk, de Alison nem tudott nagyon hozzászólni a témákhoz. Csak a körmökről és a ruhákról mesélt. Szeretem a divatot, de még én is falnak mentem tőle, a fiúktól nem is beszélve. Próbáltunk rátérni a jogi témákra, elvégre arra jár, de mintha kínaiul hadoválnánk neki.
-Kértek valamit inni? -ajánlotta fel Niall.
-Én egy pohár martinit. -nyávogta Alison.
-Lucy, te? -Jeremy is kérdezte.
-Ha hoztok nekem egy pohár pezsgőt, nagyon megköszönöm. -rájuk mosolyogtam. Ők pedig bólintottak. A fiúk vigyorogva sétáltak el az asztalhoz. Alison figyelte őket, míg hallótávolságon kívül nem értek.
-Tudom, mire készülsz. -közelebb hajolt hozzám.
-Nem értem mire gondolsz. -forgattam szemeim.
-El akarod csábítani Niallt, de fel kell hogy világosítsalak. Ő az enyém és az enyém is marad. -emelte fel hangját.
-Csak azt akarom, hogy boldog legyen. Valljuk be, te nem szereted. -vágtam vissza.
-Mert te igen. Az egyetlen probléma az, hogy ő már nem szeret. Sőt, nem is szeretett. Csak egy cukorpótló voltál.
-Nem érdekel, mit mondasz. Ami kettőnk között volt az igaz volt és ez ellen nem tehetsz semmit. Szeretett és kész. -szóltam vissza. Kezemet az asztalra tettem. Akkor pillantottam meg az ujjamon a gyűrűt, amit tőle kaptam. Alison is kiszúrta.
-Az már úgysem kell neked. Hozzám tartozik, szóval ide vele! -utasítgatott. A dac erősen uralkodott lelkemben.

-Ez az enyém. Nem fogom neked odaadni. Ez van. -forgattam szemeim.
-Vedd már észre magad! Te nem illesz Niallhoz. Nem szeret és soha nem is szeretett. Csak egy mellékutca voltál. Egy rossz zsákutca, amiből folyamatosan menekül, de nem hagyod kijutni. Ha tényleg szereted, akkor engedd el már végre! Lépj tovább és hagyd, hogy éljen! Én ezt adom meg neki. Te túl sokat vársz, míg én szabadon eresztem. Neki erre van szüksége. Látod, jobban ismerem, mint te. Törődj bele! -hangja nem lekezelő, sokkal inkább sajnálattal teli volt.
-Tessék! Itt van a gyűrűd. -elé raktam. -Remélem mosollyal az arcodon fogod hordani és neked beválik, ami hozzákapcsolódik. -felsóhajtottam. -Tudod, nem gondoltam, hogy ennyire gerinctelen vagy. -felpattantam az asztaltól és a terasz felé siettem.
A fiúk szembejöttek velem. Az aggodalom azonnal kiült az arcukra.
-Lucy, jól vagy? -vizsgált végig Jeremy. Bólintottam.
-Persze, csak levegőre van szükségem. Mindjárt megyek. -rájuk mosolyogtam, majd a hajamba túrtam. Furcsa érzés volt, hogy a gyűrű nem volt már rajtam. Niall kiszúrta. Láttam szemeiben.
-Veled megyek. -szólalt meg ismét Jeremy.
-Köszi. -megfogtam a kezét és kihúztam a kertbe.
A kivilágított ösvényen a hintaágyhoz mentünk.
-Mi történt? Zaklatottnak tűnsz. Alison mondott valamit? -megsimogatta az arcom, majd ráterítette a zakóját.
-Nem számít. -megráztam a fejem.
Egy kósza tincset tűrt a fülem mögém, majd közelebb hajolt. Egyre közelebb. Szemeit lehunyta, én is úgy tettem. Ajkai vészesen közel került hozzám. Itt a döntés pillanata. Vagy elfordulok, vagy hagyom, hogy megcsókoljon...