Meglepetés!!!

 Habár a vacsora nagyszerűen sikerült és anyával is képes voltam teljesen elfogadtatnom Jeremyt, mégis vegyes érzelmekkel távoztam az asztaltól. Valami nem hagyott nyugodni. Nem tudtam kiverni a fejemből Alison egyértelmű célzatait azzal kapcsolatban, hogyha nem vigyázok, mindenki megtudja a Miamiban történteket. Ezt szerettem volna a legkevésbé. Hiába mutattam az erős oldalam, lelkem mélyén megrémített a dolog. Mindenkinek van egy olyan dolog az életében amiről legszívesebben elfeledkezne, de az eset kísérti. Az én esetemben ilyen Miami. Az elmúlt egy évben nem volt olyan nap, mikor ne gondoltam volna vissza. Magyarázatot sosem találtam. Bármennyire is kerestem. Rajtam kívül senki sem tudott róla, legalábbis ezt hittem. Egyszer minden kiderül. Hiába várja az ember az ideális időpontot, hogy egy ilyen esetet bejelentsen, nincs ilyen pillanat.
 Most, hogy Peter elutazott és egy kicsit felfüggesztettük a mindennapos stúdióba járkálást, rengeteg szabad időm lett. A napok nagy részét a szobámban ülve, a kottáim fölé roskadva töltöttem. Olykor-olykor Jeremy rázott fel bús magányomból, de semmi érdekfeszítő nem történt. Néha elmentünk együtt sétálni, motorozni vagy a törzshelyünkön bámultuk a lemenő napot és az éjszakai fények kecses játékát. Bár isteni érzés volt, szívem mégsem szabadult fel teljesen. Állandóan agyaltam, ami Jeremynek is szemet szúrt. Próbált nem faggatni, de emiatt csak még inkább bűntudatom támadt.
Ezek miatt elértem történelmi mélypontomat. Egész napokat töltöttem azzal, hogy egyedül üljek a szobámba zárkózva elbújva a kíváncsi tekintetek és rosszalló pillantások elől. Természetesen nem sokáig bujkálhattam, mivel Jack folyton rám talált.
Minden haragomat, bánatomat megpróbáltam egy új dalba fojtani, de olyan izzadság szagú lett az egész, hogy egy másodperc alatt a kukában landolt. Minden átgondolás nélkül. Végül kimerülten, bár sejtelmem sem volt, hogy mi vette el így az erőmet, az ágyamba dőltem, így szabad teret adva a gondoknak,  hogy önként járhassák át egész lényemet. Nem harcoltam, nem ellenkeztem. Tudtam, értelme úgysem lenne. Könnyeim sietősen távoztak arcomról, majd keményen a szőnyegben találtak végső nyugalomra. Alig egy órás zokogás után, erőm hirtelen visszatért, amint a telefonom hangos szirénázásba kezdett.
-Mit akarsz? -hangom komor és egysíkú volt.
-Azt hittem, hiányolsz. -halk kacaj szűrődött át a telefonon.
-Nem vagyok most ebben a hangulatban. Mondd inkább, hogy mit akarsz és hagyj békén! -felemeltem hangom, bár tudtam, hogy csak provokálni akart.
-Egy ajándékkal készültem. Remélem még ma megkapod. Jó szórakozást! -ahogy kimondta, már ki is nyomta.
 Egy újabb agygörcsöt okozó rejtély. Király. Ennél jobbkor nem is jöhetett volna. De tényleg. Elvégre úgy is olyan boldog és önfeledten vidám vagyok mostanság. Szabadidőm van bőven, így lesz időm kódokat fejtegetni.
Hirtelen beugrott valami. Jack és Collin. Az erőm visszatért. Lefutottam a lépcsőn és gyorsan magamba tömtem egy almát, majd a laptopomat kezdtem keresni. Pár percnyi kutatás után egy kis eldugott helyen, ahova valószínűleg Daisy tette, megtaláltam.
 Visszasiettem a szobámba és azonnal szervezni kezdtem. Szorgosan kutattam az ideális helyszín és vendéglista megtalálásához, megalkotásához. Telefonomat azonnal használatba vettem. Újra élőnek éreztem magam. Mindent felírtam, ami fontosnak bizonyult.
Mikor már mindenhez megvolt az ideális jegyzetem, elindultam a börzére. Végigjártam listámon szereplő összes épületet, klubbot, termet. Az ideális viszont váratta magát. Nem akartam olyan helyre tervezni, ahol nem lehet az ember önmaga. Senkinek sem hiányzik a paparazzók kíváncsi tekintete, illetve fotózási mániájuk.

Ahogy kint sétálgattam, az eső is megeredt. Másodpercek alatt a lágy csepergésből, heves zivatar kerekedett. Nem szeretek elázni, mégsem bántam ezt a rögtönzött zuhanyt. Tovább folytattam utam. Végül, mivel már minden ember őrültnek bélyegzett, bebújtam egy szálloda előterébe. Az őrök szemmel láthatóan nem örültek nekem túlságosan, elvégre a tisztaságtól ragyogó szőnyegre sarat és vizet hordtam, bár megtöröltem talpamat.
Félve mentem oda az információs pulthoz. Eleinte nem tudtam hogyan kérdezzek tőlük bármit is.
-Elnézést, itt van tetőterasz? -szedtem össze végül minden bátorságomat.
-Igen hölgyem. -válaszolta tisztelettudóan. Elmosolyodtam. Valahogy furcsán hangzott az, hogy hölgyem. Mintha ettől az egy szótól éveket vénültem volna.
-Mennyibe kerülne egy éjszakára? Tudja, meglepetés partyt szeretnék szervezni egy hozzám tartózónak. -mélyen szemébe néztem, majd a papírom után kutatva, táskámba túrtam.
A recepciós egy nyomtatványt tolt elém, amiben szabályok, illetve árak voltak feltüntetve. Köszönetképpen bólintottam, majd leültem az egyik fotelbe. Alaposan, pontról pontra haladva végigolvastam a több oldalas nyomtatványt. Végén az aláírásra váró kis vonalat pillantottam meg. Haboztam. Végül rájöttem, nem lehet véletlen, hogy itt kötöttem ki. Talán szerencse, talán sors. Bármi is az, jókor jött. Más nem számít.
Visszamentem a recepcióshoz.
-Meg tudná nekem mutatni a tetőteraszt? -bevetettem bociszemeimet. A srácnak, aki kb. 5 évvel lehetett nálam idősebb, elmosolyodott.
-Erre kérem. -mutatott a lépcső felé.
Végig nyomában maradtam, szorosan nehogy eltévedjek ezeken a kacskaringós folyosókon. A recepciós is néha visszapillantott. Ilyenkor bólintottam. Utunk végénél egy hatalmas ajtót pillantottam meg. Üvegajtó, kovácsoltvas kerettel. A vas kecses vonalvezetésű, mégis határozott, tiszteletet követelő volt.

Amint kiléptünk, tudtam ez a tökéletes hely. Az ajtón kilépve egy teljesen más világ nyílott elénk. A város a lábaim alatt hevert. Lenyűgöző látvány fogadott. Nem a belváros nyüzsgő zaja törte meg a csendet, hanem a lágy, magával ragadó neszek. Kiléptem a terasz szélére, majd a mélybe meredtem. Valószínűleg kissé elmebajosnak nézhettem ki, mert a recepciós féltő pillantásaival bombázott.
Mikor már kigyönyörködtem magam, visszamentünk a recepcióhoz, ahol aláírtam a papírokat, majd egy kis előleget hagytam ott. Mielőtt távoztam volna, még egyszer visszafordultam.
-Elnézést, csak azt szeretném tudni, ugye biztosítható, hogy a fotósok ne jöjjenek be. Lesz egy pár híresebb vendég is. -magyaráztam.
-Persze. Ez természetes. -habozás nélkül vágta rá a srác. Elmosolyodtam.
-Köszönöm. -bólintottam, majd kilibegtem az ajtón.
Az eső már csak éppen, hogy csepegett. Szinte otthon voltam, mikor egy szorgosan szórólapokat osztogató lányra terelődött tekintetem. Alison. Futott át agyamon a felismerés. A járókelők nevetgélve tanulmányozták a papírt. A lány elé léptem, majd kikaptam a kezéből egy nyomtatványt.
-Ez mi? -felnéztem az alapos tanulmányozás után.
-Egy meghívó, mint ahogy az jó nagy betűkkel látszik. -felelte flegmán.
-Azt én is látom, de...-hangom hirtelen elcsuklott, mikor megláttam a dátumot. -Ugye ez nem az, amire gondolok? -félve kérdeztem. Karjaimat keresztbe fontam.
-Ne kapd fel a vizet! -jegyezte meg nevetve. -Csak egy buli Jacknek és Collinnak.
-Azt a bulit én szervezem. -ellentmondást nem tűrően jelentettem be.
-Akkor majd eldöntik, kit választanak. -vágta rá.
-Az unokatesójuk vagyok, téged pedig alig ismernek. -érveltem.
-Ez esetben nincs mitől félned. -vállat vonva elsétált.
  Ez meg mit akarhat? Várjunk csak!
Megfordítottam a lapot. "MEGLEPETÉS!!!" állt a hátulján.
 Szóval ez lenne az. A titkos meglepetés. Már előre érzem, ez egy kemény harc lesz, amiből csak egy valaki kerül ki győztesen. Vajon melyikünk adja be előbb a derekát? A válasz egyértelmű: nem én! Nem fogok meghátrálni. Most, hogy a srácok is tűzvonalba kerültek, nincs visszaút. Azt hiszem ideje lesz elővennem a bakancsot és a golyóállómellényt, mert rázós utunk lesz...